A volt miniszter alaposan hozzányúlt a batidai birtokhoz, például egy tó is létesült a telken.
Mi történt? Lázár János nem csak teniszpályát, de egy tavat és egy napelemparkot is épített engedély nélkül a batidai birtokán, ezért 13 millió forintos bírságot is kiszabott rá a kormányhivatal, valamint felszólították, hogy ezt az állapotot szüntesse meg, és gondoskodjon a helyreállításról, írja az Átlátszó.
Részletek. Azt már maga Lázár is elismerte, hogy a hivatal megbírságolta, az viszont csak most derült ki, hogy nem csak a korábban az Átlátszó által megismert teniszpálya épült engedély nélkül, hanem további létesítmények is: utak, parkosított részek, tavak és azok környezete, napelempark, és két darab gazdasági épület is került a telekre a szükséges engedélyek nékül.
„Földhivatali eljárásokra, fennmaradási engedélyekre, más hatóságok döntésére, vázrajzokra kell várnom, hogy mulasztásom pótolhassam. Ez az erdészeti hatóságot nem érdekelte, sem méltányos, sem igazságos nem volt” – írta a volt fideszes országgyűlési képviselő és egykori miniszter korábban az ügyben.
Kontextus. Lázár János mandátumáról való lemondása után közölte, „a politikából kilépett”, és amíg hagyják, gazdálkodni szeretne. Állítása szerint 15 éve foglalkozik erdőgazdálkodással, és saját költségén, állami támogatás nélkül 25 hektár erdőt telepített. Az erdőben utakat, fatárolót, raktárakat és irodát is kialakított, amelyekhez korábban az erdészeti hatóság munkatársai szerint nem kellett engedély.