„Bennem volt, hogy akiket anno a magyar hiphopból hallgattam, azok se csalódjanak majd abban, amit képviselek.” Schwarcz Ádámék stúdiójában ülünk, a 8. kerület kortárs művészházában, a Nyolcésfélben.
Valahol Ádám története is erről szól első igazi albumával, a februárban (három mixtape után) megjelent Interregnummal. Bizony, volt honnan felemelkednie.
A fotózást amerikai profikhoz méltón viseli, nemcsak alanya, aktív résztvevője is a napnak. Az interjú hasonlíthatatlanul csendesebb. Ellazul a hazai pályán, játszós szobának hívják a stúdiót. Stylistja oversized öltönyt, bőrkabátot, focimezeket hoz a fotózásra, napközben ugrálós ruhákban mozog.
A falon, a stúdiógép és a mikrofon felett új tévé, aznap üzemelték be, egyik klipje van megállítva rajta. Kedvenc tárgyam a klasszikus irodai vízadagoló a dobszerkóval szemben, de a Beton.Hofi-arcú párna sem utolsó. Utóbbi mellé süppedünk a kanapéra, közben a hátunk mögött már jönnek a srácok, interjú után stúdiózás lesz.
Ádám azt kéri, hogy óvatosan fotózzuk a falon a táblákat, felírtak már pár zaftos dalcímet a következő dobás(ok)hoz. Az ablakkal szemben ülök, Ádámhoz képest derékszögben, amikor maga elé meredve beszél, csak a sziluettjét látom. Jól visszaidézhető emlékkép lesz öt év múlva, ki tudja, hol tart majd akkor.
Schwarcz Ádámék stúdiójában, a 8. kerület kortárs művészházában, a Nyolcésfélben. Fotó: Ránki Dániel
Fejtegetjük, hogy mit gondol kultúracsinálásról. Ahogy a magyar zeneipar most futó nevei közül szinte mindenki, ő is csak néhány hónapja alkot először a NER korszakán kívül. „Egy underground értékekre épülő projektnek missziója a kultúraépítés és -tágítás.” Példának budapesti kiadókat, alkotóbrigádokat említ, Kriminal Beats, Wacuumairs, nekik sem akar csalódást okozni.
„Olyan dolgokat mondtak ki olyan szabadon, amiket előtte sehol, semmilyen kereskedelmi platformon, rádióban vagy tévében sem hallottam. Bárdolatlan, nyers társadalomkritikát. Sokkoló volt, hogy ez egyáltalán hangfelvételen megtörténhet. Elindultak a mondatok, és éreztem, hogy valami olyat mondanak ki, amit én is ki szeretnék mondani.”
Mit adhatnék nektek tizenhat évesen?
Erdélyi származású, de a Nyolcban nőtt fel. Harmincöt éves, mégis ért szinte mindenki nyelvén, gyerekkora főként házibulizó felnőttek között telt. „Jól meg tudtam figyelni a társaságon belüli dinamikákat, a nagyhangút, a viccest, a vagányt. Mindig volt egy-egy kiemelkedő figura, aki működtette a hangulatot.”
Később megtalálta nevelőapja Kartel-kazettáit, rábukkant Sub Bass Monster zenéjére is. Édesapja Eminemet, Afromant, Manu Chaót vett neki, old school olasz zenéket is mutogatott. „Apámnak nagyon fontos volt a zene. Az átlagemberhez képest jelentősen deviánsabb, szabadabb életet élt, mondhatni, szinte társadalomellenes gondolatokkal.”
Így kúszott be az életébe az alkotni vágyás. „Éreztem, hogy ezzel rezgek. Rapet hallgatva valahogy máshogy érzem magam.”
A tizenévesen – általa is – megélt első érzelmi változást (az első szakítást) nem tudta kezelni, a zenébe menekült. „Amikor a soraimat rappeltem magamnak, pontosan úgy éreztem magam, mint foci közben.” Nagy szó, MLSZ-es adatlapja szerint 162 meccsen játszott.
Első felvételre kerülő sora úgy szólt: „Mit adhatnék nektek tizenhat évesen?” Ekkor még maga is megkérdőjelezte, hogy mit adhatna.
Aztán gördülni kezdtek a sorok, mint labda a pályán – most, húsz évvel később is. Előre dől a kanapén, fejből idézi:
„Mit adhatnék nektek tizenhat évesen?
Minden történetem egyenként vad népmese,
Amit kapnék, lehet bűnös vagy mérgezett,
Tegnap részegen jöttem rá, hogy ma szétesek.
A születés az első, ez a második harcom,
Most basszalak át? Nézd a második arcom!
Nem baszlak át, hagyom, hogy más szopasson,
Kapsz majd mástól a placcon, attól mászol majd hason.
Hasonló fazon meg ettől csúszik hátrébb,
Mert a baj kenyerén elkenődtök, mint a májkrém!”
Majd önmegfejtésbe kezd. „Valószínűleg arról kezdtem rappelni, hogy a kimaradásokkal, az első bulikkal, az alkohollal való találkozásommal elinduló életemről már sem a családomnak, sem a tanáraimnak, sem az edzőimnek nem volt tudomásuk.”
Nyaranta, a romániai lakótelepeken focizva tudta igazán kitapasztalni a határait. „Kiélhettem a dominanciámat. Hogy mit jelent az a dopaminszint, amikor gólt szerzek. Eufórikus érzés.”
Így lett az élet más területein is gólszerzésfüggő. Idővel meg kellett tanulnia igazi csapattagnak lenni és kezelni a pályán tanúsított arroganciáját. „Rájöttem, hogy nem tudok egyénileg nagy dolgokat elérni, csak ha a csapattársaim is teszik a dolgukat. Ahhoz meg az kell, hogy ne féljenek.”
Valami ilyesmit tanult meg az Interregnummal is. A szakmában azt mondják, az itthoni felhozatalhoz képest rendkívül következetesen, profi háttércsapattal, több mint egy éven át futtatták fel a projektet – zenével, marketinggel együtt –, a Believe globális zenei terjesztőcég együttműködésének hála itthon ritkán látott digitálismarketing-eszközökkel, komplex Spotify-kampánnyal.
„A szó legjobb értelmében vett precíz céltudatosság
– ez volt az első benyomása Szántai Péternek, Beton.Hofi kapcsolattartójának a Believe-től. – Inspiráló volt szembesülni a csapat világos művészi és stratégiai vízióival. Egyből az volt az érzésünk, hogy nekünk is fel kell nőnünk az albumciklushoz kapcsolódó feladathoz.”
Tudniillik, ma már jó dalokat írni és feltolni őket a netre nem elég, ha nincs mögötte tervezés, stratégia, vagy ha nem Azahriah-nak hívnak (címlapsztori: Forbes, 2024/6). Lehet, hogy egy ilyen megjelenés több millió forint befektetés, és százalékot kell adni a terjesztőnek is, de busásan megtérül mindenkinek, ha az előadó ökoszisztémában, szinergiákban gondolkodik – socialkampányban, videóklipekben, Spotify-listákban és kiemelésekben. Nem kapkod, és nem lövöldözget vakon az amúgy szuper dalaival, amiket csak ezért kár lenne veszni hagyni.
Figyelemgazdaságban élünk, Beton.Hofi versenytársa már nemcsak a magyar rap, hanem minden, ami elénk jön a TikTokon.
A Spotify-jal közös munka egészen a milánói központig ért. A találkozó fő pillanata az alagsori stúdióteremben történt albumhallgatás volt, a megszokottól eltérően az egész Interregnumon végigmentek a platform kinti kollégáival.
„Ádám a dalszövegeket rögtönözve szinkrontolmácsolta angolra – emlékszik vissza Szántai Péter. – A végére érezhetően megfogta a lemez személyes hangulata az összes résztvevőt.”
A Spotify ritkán osztogat egyedi kampányelemeket, az új Beton.Hofi-lemez megjelenését mégis sikerült különlegessé tenni, a legnagyobb rajongók személyre szabott digitális kártyát kaptak, Ádám üzenetével. Péter szerint ilyen kampányelemet itthon azóta sem aktiváltak.
Így lett az Interregnum a hazai albumlista éllovasa 2026 első felében, a Magyar Hangfelvételkiadók Szövetségénél (a streaming- és letöltési adatokat, valamint a CD- és vinileladásokat együttvéve), a Spotify globális összehasonlításában pedig a nyolcadik legerősebben nyitó új lemez volt.
A Believe adatai szerint az album július végére 58 millió Spotify-streamnél járt, de még beszédesebb, hogy az algoritmikus ajánlásokból bejövő hallgatók végighallgatási aránya elérte a száz százalékot. Nemzetközi szinten is ritka, hát már befutott előadóknál, hogy ilyen mértékben fedezze fel őket új közönség.
„Szerintem arra volt a legnagyobb szükség, hogy ő maga legyen a történet főhőse, az ő szemével lássuk a világot” – mondja az Interregnum-korszak klipjeinek fő rendezője, Kelemen Barnabás. Ádámmal egy középiskolába jártak, most imázsának újragondolásával, a visszatérés vizuális világának felépítésével bízták meg.
„A szövegek annyira erősek, hogy sokszor egyszerűen rájuk hagyatkoztunk, önmagukban is működtek. Nagyon sok dala személyes, mégis mindenki megtalálja bennük a maga történetét.”
Miközben a szakma nagy része a gyors, algoritmusbarát megjelenésekre állt át, Ádám a műfaj hagyományait követve albumban, koncepcióban, kézben tartott narratívában kezdett gondolkodni, kulturálist hatást gyakorolni. Így jutott az underground legszebb erényeivel a mainstream legfelső ligájába. Ebben nem ő az első az új generációból (lásd Krúbit, címlapsztori: Forbes, 2024/3), de az iparág átalakulását látva egyre nehezebb elhinni, hogy lesznek még követői.
Könnyen lehet, hogy Schwarcz Ádám az utolsó igazi magyar rapsztár.
Koncepció: Studio Stoki. Fotó: Krasznai Zoltán. Smink/haj: Hanák Nikoletta. Stylist: Menyhárt Barna
Én már elvesztettem a focit
„Nem akarom kerülgetni a kását” – vált éleset Ádám.
Mint mondja, ez rendkívül fontos szakasz az életében: nagyjából két és fél éve, első arénakoncertje előtt már interjúztunk az MVM Dome-ban, előző mixtape-je, a 0 megjelenésekor. „Akkor életem legmélyebb időszaka telt.”
Most megnyílt, pszichózisa volt, akkortájt vesztette el nagymamáját, nem volt ideje meggyászolni őt. „A magánéletemben jövő hírek is elrúgták az állkapcsomat jó messzire.” Érezte, hogy valami nagyon nincs rendben.
Élete drasztikusat fordult, hétköznapjainak felborulása klinikai depressziót okozott. „A kiégés nem csak frázis, létező dolog.” Csendre, izolációra volt szüksége, hogy idegrendszere megerősödjön.
Hónapokra lemondott olyan dolgokról, amiből előtte nem volt hajlandó engedni – karrierjének abban a szakaszában, ahonnan már nincs visszaút, ahol az elért nyilvánosság nem lesz már visszafordítható.
„Le volt kötve negyven koncertem. Úgy csináltam végig, hogy a lakásból sem igazán volt kedvem kilépni.”
2024-et írunk. Legfontosabb koncertjét, a nyári Budapest Parkot végül lemondta. És jól tette. „Csak az tud megmaradni ebben a szakmában, aki képes egyet hátralépni a kritikus pillanatban, hogy utána kettőt-hármat menjen előre.”
Ez a modern zenepiac legnagyobb buktatója – különösen olyan előadónál, aki rendezetlen családi háttérből jött, így nincs teljesen stabil önképe. Sokan nem mernének ekkora visszavonulót fújni, félve, hogy ilyen mélyről már nem lehet visszajönni.
„Ha nagyon kilősz, az első stagnálási fázis olyan, mintha tényleg leütnének. Ha az identitásodat ennyire rákötöd a fikcióra, a művészperszónádra, elképesztően ijesztő, amikor megbomlani látszik.”
Ehhez is a fociból merített tapasztalatot: sokat játszott sérülten, többször műtötték is. „A végén rájössz, hogy ami már fáj, arra nem jó még ráhúzni.”
A felépülés első hónapjai arról szóltak, képes lesz-e még írni, gondolkodni, „olyan szintű PTSD-m volt ettől a traumahalmaztól”.
„Beton.Hofinak lenni úgy, hogy közben nem tudsz szöveget írni… nem kívánom senkinek.”
Legalább most végérvényesen kiderült, mi adja művészetének igaz erejét. „Ez a titkos fűszerkeverék. Nélküle ugyanolyan ízű a főztöd, mint a többieké.”
Arról az előadóról beszélünk, akinek szövegeit nemcsak diákok, már tanárok is elemzik, legszívesebben érettségi tételnek látnák. Mindig vonzotta az univerzumépítés, ahogyan a költők belső rendszereket, visszatérő szimbólumokat használnak. Sokan talán nem vették észre, de Day 01 és a Day 0 című dalai kereken ezer nap eltéréssel jelentek meg. „A munkásságom nagyon jó kontrasztját képezi a káosznak és a struktúráknak.”
Hogy mi inspirálta végül újra írásra?
„A túlélés. A szeretet. A holnap. Hogy én is jól érezzem magam. Mert ha én nem vagyok jól, és nem akarok itt lenni a Földön tovább, azzal a környezetemnek, a szeretteimnek okozok fájdalmat.”
És még valami.
„Én már elvesztettem a focit. Nem akartam még egy olyan dolgot elveszíteni, ami ennyire jól le tud földelni.”
Valahol erre utal egyik új dalában, a Beton.Hof1-ben is ez a részlet: „Igen, azt mondom az életemre, nem a legkönnyebb út, de ha benned van a forrás, akkor legyen felette kút.” Vagyis volt benne egyfajta kötelességtudat is. „Ha ilyen képesség, ilyen hatalom van a kezemben, hogy amit alkotok, az ezt váltja ki, akkor
életfeladatom felnőni hozzá.”
Fotó: Ránki Dániel
Az új dalok közül a Be vagyok zárva címűt fejezte be először. „Úgy álltam hozzá, ha már újra tudok írni, és kinyitom a számat, annak most legyen súlya. Minden sornak. Mindenki sokat mondott már abban a pillanatban, úgyhogy én a legsarkosabb gondolataimat akartam kimondani. Legyen akár egyetlen mondat, de az olyan, ami mindent elárul, amit mindenki megért.”
Ebből születtek olyan sorok, minthogy: „Plakátokon látom, hogy háború és béke, biztosan az orosz irodalom hagyatéka.”
Ádám sokat köszönhet énmárkája és vizualitása felépítésében kezdeti háttérembereknek, például a kliprendező Miki357-nek. A zsákutcában azonban úgy érezte, az alapoktól kell újraépítenie mindent, beleértve régi munkakapcsolatait is, hogy a produkció újból működni tudjon. Személyes szempontból is felnőttebb döntésnek érezte a különválást.
Az új korszaknak, az újbóli felemelkedésnek egyetlen kulcsa lett. „A kialakult konzisztencia. Eddig azt hittem, olyan vagyok, mint Ronaldinho. Végigbulizhatom az összes estét, és ha meccs van, megcsinálom a legnagyobb cselt.”
Azt hitte, mindig mindenre all-int mondhat, de az új háttércsapattal – Kéri Sándor menedzserrel és kreatív producerükkel, a David Guetta stábjában is dolgozó Domokos Balázzsal az élen – a fenntartható napi alkotómunkához sokkal jobban passzoló módszereket fejlesztettek ki.
„Ha mindennap dobsz a kockával, nem fogsz rágörcsölni, hogy egyetlen dobásból kihozod-e a hatost. Mert ötven dobásból, a nagy számok törvénye alapján már biztosan.”
Ez a projekt mindig vállal kockázatot
A stúdió is az új korszak eredménye, régen ő ment egyenként a zenei producerekhez. 2022-ben a Dohányboltot egy lépcső alatt csinálták meg, más számokat űrállomásszerű stúdiókban.
Ezekben az időkben jött ki máig legnagyobb slágere, a Bagira – a Forbes 30/30-as Hundred Sins volt a producer –, a Spotify-t és a YouTube-ot egybevéve több mint ötvenmilliós lejátszást ért el. A Kworb adatbázisa szerint a dal 89-szer lett első a magyarországi Spotify napi hallgatottsági listáján.
Aki volt már koncertjén, megérti, miért kell a mai piacon is az A Nagy Sláger, ami a Budapest Parktól a Sportarénáig megtölt egy koncertet, vagy egymás után kettőt is. A Bagira ilyen, a legfontosabb hatos, ami eddig sikerült, drum and bass alappal, rendszerkritikus kiszólással.
Utóbbi négy éve, a dal megjelenésekor nem volt szokás a magyar zenében, óriási balhé lett belőle, hogy a közmédia kicenzúrázta a ma már bukott miniszterelnök nevét az egyik sugárzott koncertfelvételből: „Be-be-belehalok, milyen szabad ország ez, anyámnak írok sms-t, és az Orbán les.”
„Az a jó egy ilyen hatosban, hogy megvajazza az összes létező tepsit – mondja Ádám. – Nyugodtabban tudsz ellensúlynak nem ennyire populárisan értelmezhető dalokat is csinálni. Alkotói nyugalmat teremt körülötted, a kísérletezésed is úgy maradhat bátor, hogy ezzel nem veszélyezteted a roadjaid megélhetését.”
A Bagira még gyorsabb pályát adott amúgy is sebes felívelésének. 2019 óta aktív, az elején a covid miatt még klipforgatásokon dolgozott, hogy a zenélés mellett meg tudjon élni. Méltatlan melókon is, de hát azt vallja, „csak az lehet tábornok, aki bármikor képes a lövészárokba is újra lemenni”.
Az elején egyetlen DJ-t ismert a környezetéből, akinél tudott felvenni. Egyik első dalát, a Powerbanket először nála rögzítette, remegve várta tőle vissza a kész zenét.
„Ez 2019 ősze volt, most 2026 nyara van. Azóta sem írt.”
Legalább megtanulta, innentől nem kér ingyen senkitől soha semmit, és céltudatosan networköl a producervilágban.
Az elején dalról dalra bízott és fizetett meg alkotókat, aztán rájött, ha konzekvensen rakja ki a dalait, és elkezd előre lépegetni, köré gyűlnek és megmaradnak a szakma legjobbjai. Ez a produkció zenészeire is igaz, Miller Dávidra, Pándi Balázs dobosra vagy Kovács Geri gitárosra.
„Ez a projekt mindig vállal kockázatot és diszkomfortot a következő szint érdekében” – Ádám szerint ez a legvonzóbb abban, ha valaki Beton.Hofival zenél.
Júliusi Beton.Hofi-koncert a kunfehértói Fehértone Fesztiválon. Fotó: Ránki Dániel
„Ugyanolyan zenéket mutatok vagy írok Ádámnak, mint amilyeneket magamnak írnék. Olyat, amit én is élvezek” – mondja Lotfi Árzsáng, vagyis Baba Aziz, több Beton.Hofi-dal producere. „Attól válnak igazán a sajátjává, hogy ő ír rájuk szöveget, és megjelenik rajtuk a hangja. Szerintem ettől marad őszinte és színes a zenei világunk. Azt szeretem benne, hogy olyan számokra is ráír, amik másoknak túl furcsák lennének.”
Beton.Hofi az elsők között volt, aki itthon a dalokra kiírta azoknak a producereknek is a nevét, akik ezt kérték. „Szerintem alulértékelik a szerepüket – mondja Ádám. – Nagyon nagy mértékben vitték előre a magyar könnyűzenét az elmúlt években, de ez nem párosult ehhez mérhető anyagi javakkal.”
Az iparági standard szerint a producerek fix összeget kapnak egy dalért. Szerinte ugyanúgy jogdíjat és platformbevételt kellene kapniuk a munkáik után.
„Alig ismerek olyan embert, aki kizárólag ebből tudna fenntarthatóan élni – mondja Baba Aziz. – A generatív AI korában, amikor egyre több az olcsó, tömeggyártott zene, ez valószínűleg még nehezebb lesz.” Szóval nincs mese, a minél egyedibb hangzás mellé a producereknek azzal is foglalkozniuk kell, amit a mesterséges intelligencia a legkevésbé tud helyettesíteni.
„Ma már nem elég jó zenéket készíteni. Jelen kell lenniük, történetet kell mesélniük magukról, ugyanúgy tudatosan kell építeniük a márkájukat, mint egy előadónak”
– összegzi Baba Aziz.
2021-ben – első mixtape-je, a Comic sins után – Ádám már úgy nézte Krúbi Budapest Park-koncertjét a backstage-ből, hogy egy éven belül ez neki is reális lépcsőfok lehet. 2022-ben, a Playbánia mixtape – rajta a Bagira – megjelenése után tényleg megtöltötte a helyszínt, Krúbi is feljött a színpadra Lil Frakk-kal közös számukra, az Offwhite-ra.
„Nagyon mély volt a víz, nagyon hirtelen nőttek a színpadok – emlékszik vissza. – Végül minden ilyen trauma, viszontagság tudássá tudott formálódni.”
Egy nemzet frusztrációja
A zenei karrier egy dolog, a mítoszépítés pedig egy másik. Aki az elmúlt években a belvárosban, a Madách tér környékén töltötte a pesti éjszakákat, szinte biztosan volt valamilyen tapasztalata Beton.Hofiról – vagy Beton.Hofival. „Punkként éltem meg sok dolgot. Megismertem a leginkább lepattant réteg szakzsargonját.”
Nemcsak élőben az egyik legbarátságosabb, legtisztelettudóbb figurája az új generációnak, de frenetikus húzásokkal, elképesztő érzékkel építette magát online is. Pár éve meghirdette, hogy a Kálvin téri Manna ABC-ben állítja ki első Fonogram-díját, öltönyben érkezett, több száz rajongó várta. Nemrég jártam abban az éjjel-nappali kisboltban, ma is ott a díj a bejárat felett.
„A nulladik perctől valódi közösséget épít. Ahhoz, amit képvisel, könnyű kapcsolódni – elemzi Beton.Hofi brandjét Najoua Belayane PR- és kommunikációs szakértő. – Az Interregnum felvezetését már közel egy évvel a megjelenés előtt elkezdték, az egymásra épülő dalokkal és vizuális tartalmakkal végig a kezükben tartották a narratívát, ahogyan azt a legnagyobb nemzetközi előadóknál is látjuk.
Egy kezemen meg tudom számolni, kik csinálják ezt jól vagy egyáltalán tudatosan az itthoni művészek közül.”
Koncepció: Studio Stoki. Fotó: Krasznai Zoltán. Smink/haj: Hanák Nikoletta. Stylist: Menyhárt Barna
Ádám a közösséget Citromale Gangnek nevezi. A név nem tűnik többnek puszta bemondásnál, szerinte is „van annyira semmitmondó, hogy aki sehova nem tartozik, az is tökéletesen azonosulni tud vele”. A következő két Országos Citromale Gang Találkozó (értsd: koncert) a héten lesz a Budapest Parkban – szinte biztos, hogy mindkét buli telt házas lesz, egyenként 11 ezer fővel.
Egy időben a Kakas Presszó Facebook-oldalát is ő kezelte, volt, hogy annyi kocsma online jelenlétén dolgozott egyszerre, hogy már emberei voltak rá. „Amikor először a kkv-k is megjelentek a Facebookon, jellemzően idősebbek voltak tulaji pozícióban, és ötletük sem volt, hogyan kell ezt csinálni. Évekig ebből éltem.”
Ez is jól példázza, miért ért szinte kódolatlanul az alatta és felette lévő generációk nyelvén is. „Az a fő hipotézisem, hogy lehet úgy kommunikálni és alkotni, hogy az tényleg sok emberhez eljusson. Kinyitni az ollót anélkül, hogy közben a tökeimből kelljen folyton vagdosnom. Egyszerre van meg bennem minden réteg, így tudok híd lenni műfajok és generációk között.”
A hídszerep az Interregnum fő művészeti koncepciójához is jól rímel – az erdélyi magyar srác, aki igazából sehol sincs otthon, mégis egy nemzet érzelmi súlyát és kollektív frusztrációját cipeli a vállán. Az ő hazaszeretetén és kulturális kötődésén keresztül látjuk a világot, krónikásként írja le, mit érez az ország tizenhat év NER után.
„Abszurdum visszatekinteni, hogy mennyire megfeleléskényszeres, kishitű bevándorlói felfogás volt jelen az életem korai szakaszában. És hogy végül az itteni magyaroknak jelent valamit az a világkép, amit én gondolok. Büszke vagyok rá, azonnal el is tudnék érzékenyülni.”
Ezen a ponton mintha kicsit tényleg elérzékenyülne.
Most egy kicsit megint mi dönthetjük el
Szerinte a magyar zene kirobbanó öt éve bizonyítja, hogy bár kicsi a piac, előjel nélkül is teremthetsz igényt. Mások is látják a pénztermelő potenciált, a ProArt szerzői jogi szövetség 2024-es tanulmánya szerint minden forintnyi közvetlen befektetés a magyar zeneiparban dupla akkora gazdasági aktivitást generál. Ez a 2023-ban 137,8 milliárd forintra becsült zenei tevékenységre vetítve 282 milliárd forint hozzáadott értéket állított elő.
Kelemen Barnabás kliprendező szerint a piacon egyre nehezebb igazán eredeti dolgokat létrehozni. „Kevesebben néznek klipeket, a kiadók és a menedzsmentek is egyre kevesebb pénzt és figyelmet fordítanak rájuk.” Még problémásabbnak tartja, hogy „az előadók nem terveznek előre, hanem megszületik egy dal, és egy héten belül már klipet is kell forgatni hozzá”. Az Interregnum-projekt sokkal szervezettebben működött, hogy legyen idő valóban elmélyülni egy ötletben.
Ettől még valós probléma a piacon, hogy a klipforgatások mikor lesznek képesek a stábtagoknak is biztos megélhetést nyújtani, hogy ne minden büdzsét a végeredményre kelljen fordítani.
Hogy a Beton.Hofi-produkció nőtt-e már akkorára, hogy piaci gázsikhoz jussanak a benne részt vevők? Ádám azt válaszolja: „Most a végtermékre kell koncentrálni. Ez a fajta bővülés az anyagi részét olyan módokon fogja visszahozni, amire nem is gondolsz.”
Ezért is forgat vissza egyre többet a művészetébe. „Most vannak a legjobb aktív éveim, valószínűleg ezeket fogom visszasírni egyszer. Kultúrát akarok építeni, ebbe akarok invesztálni. Vakon hiszek benne, hogy az univerzum és a művészet különböző utakon fogja visszaadni, és ebből a keltetőből aztán új tehetségek jönnek, színesedik az egész mezőny.”
Hogy mire gondol? Például garázskiadót építenek, itt olyan előadókkal találkozik, akik már az ő generációjából merítenek, és olyan anyagokkal csekkolnak be, amikre néha ő is azt mondja, hogy „te már kész vagy”. „Megdöbbentő mennyiségű és minőségű előadó fog előbukkanni a következő két-három évben, aki integrálta magába ezt az időszakot.”
Ugyanakkor tart a bővülés iparosodó részétől, az „industrytól”. „Olyan monstrum szereplői is vannak a piacnak, akiknél megállapítható, hogy viszonylag egy kaptafára vagy nagyon azonos recept alapján készülnek.” A ProArt jelentése szerint a magyar zeneipar száz legnagyobb vállalata uralja az iparági bevételek négyötödét.
Beton.Hofi népszerűségének érdekes faktora, hogy a szélesebb tömegek megszólítása nála nem járt kompromisszumokkal, még talán színesebb művészettel is párosult. Énmárkáját valóban nem engedi ki a kezéből szponzorációs bevételek reményében, csak társadalmilag felelős és vállalható ügy mellé áll oda, és csak ha azonosulni tud vele, hogy hosszú távon megőrizhesse hangját.
„Enélkül nem tudom, hogyan fogalmazhatnék meg például kapitalizmuskritikát.”
A márka-együttműködések helyett a kultúraépítés izgatja leginkább, a zenén túl is. A butikkiadó mellett gasztronómiába fektetett, többedmagával, a Galamb nevű bisztróba (étteremkritika a 2026. augusztusi Forbes magazinban).
„Nem karriert szeretnék építeni, hanem életművet” – nemigen látott rá precedenst a magyar hiphopban, hogy egy előadó hosszú távon meg tudta tartani méltóságát. Vállalja a merész kijelentést. „Az elmúlt húsz évben, vagy talán soha nem volt még mainstream magyar produkció ennyire diverz katalógussal.”
A NER leváltásával ismét úgy érzi, tágultak a lehetőségek. „Most egy kicsit megint mi dönthetjük el, mit gondolunk zenéről, kultúráról.” Azért elmélkedett, mi lett volna, ha április 12-én a Fidesz marad hatalmon, és Orbán Viktor ugyanazzal az elánnal folytatja kultúrpolitikáját – pontosabban a kultúra leépítését, a piac megbélyegzését.
„Egy éven belül biztos, hogy elvesztem a szabadságomat. Vagy meghunyászkodom. Nem fog kiderülni, hogy mi lett volna.”
Mindenesetre volt B terve, Ausztria vagy – természetesen – Erdély felé vette volna az irányt, diaszpórában próbált volna alkotni. „Mert akkor még fontosabb szerepe lett volna a független kultúrának, a nyelv életben tartásának, a magyar könnyűzene lélegeztetőgépen tartásának. Az országhatáron kívülről kellett volna őket fenntartanom. Komoly, büszke küldetés lett volna, szerzetesi misszió.”
A választások előtt, március 14-én és 15-én volt dupla sportarénás koncertje, 12-12 ezer fős telt házakkal, egy időben a Pamkutya maratoni show-ival (címlapsztori: Forbes, 2026/5). A posztindusztriális, forradalmi hangulatú színpadkép egy ponton freskókat idéző háttérre váltott. Az Angyalok alatt Ádám fehérbe öltözött, drót emelte a magasba, onnan énekelt.
„Az volt akkor bennem, hogy fú, most tényleg ezen a drótzsinóron múlik az életem. Aztán menet közben rádöbbentem, hogy a Jóisten ennyi mindent nem fáradozott volna, hogy ezt a nagy felfordulást összerakja csak azért, hogy végül leszedjen. Szinte a pulzusom sem ment fel, próbáltam élvezni a látványt, emberi szemmel ritkán látni ilyet az életben.”
Fotó: Ránki Dániel
A cikk az augusztusi Forbes magazinban megjelent címlapportré szerkesztett változata.
