Évek óta nem volt ekkora közvetlen állami részesedés a magyar olajcégben, és még közel sincs vége a történetnek.
Mi történt? A magyar államhoz került a Mol Nyrt. részvényeinek 15,24 százaléka, miután megszűnt két, nem oktatási közérdekű vagyonkezelő alapítvány, az MCC Alapítvány és a Mol – Új Európa Alapítvány. A két szervezet korábban Mol-részvényeket is birtokolt, ezek egy része most visszakerült az államhoz.
Jól járt a költségvetés. Az érintett részvénycsomag után járó osztalék a jövőben ismét közvetlenül a központi büdzsét gyarapíthatja. A Mol – Új Európa Alapítvány megszüntetésekor a megmaradt vagyon fele az államhoz, fele pedig a Molhoz került. A vállalat jelezte, hogy a hozzá visszakerülő vagyonrészt továbbra is többek között tehetséggondozásra, sport- és oktatási célokra, gyermekgyógyításra, fenntarthatóságra és kulturális örökségvédelemre fordítaná.
Miért fontos? A tranzakció azért is jelentős, mert 2020 óta a magyar államnak nem volt érdemi közvetlen tulajdona a Molban. Most tehát nem egyszerűen egy részvénycsomag mozgott egyik tulajdonostól a másikhoz, hanem az állam közvetlen tulajdonosként tért vissza az olajvállalatba. A tervek szerint 2027 nyarán az oktatási közérdekű vagyonkezelő alapítványok is megszűnnek, így az eredetileg mintegy 10 százalékos Mol-részesedést birtokló Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány vagyonának sorsa is kérdéses.