A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetője érzékelte a közhangulatot.
Mi történt? A személyével kapcsolatos közbizalom javítása érdekében nyilvánosságra fogja hozni pályázati anyagát Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal múlt héten megválasztott vezetője, írja a 444.
Részletek. A lap cikke szerint Unger Anna a Kossuth Rádió vendége volt hétfőn, ahol elmondta, a pályázati anyagában semmi meglepetés nem lesz ahhoz képest, mint amit eddig nyilvánosan elmondott. A bizalom erősítése érdekében azonban nem csak saját, de elnökhelyetteseinek pályázatát is nyilvánosságra hozná.
Miről volt még szó? A 444 cikke szerint Unger elmondta, az NVVH feladata ugyan a közvagyonvesztések feltárása, a vagyonelemek megtalálása, majd visszaszerzése, szerinte erre a célra az igazságszolgáltatás eddig létező szervei is teljesen alkalmasak lettek volna. Szerinte ezért az NVVH legalább ilyen fontos feladata az, hogy helyreállítsa a közbizalmat, ezzel segítve a demokrácia újjáépítését. „Amit én a rendszerváltásokról tudok, az az, hogyha nincs tiszta lap, és nincs tisztázva, hogy mi történt az előző rendszerben, akkor azok a rendszerváltások nem szoktak sikeresek lenni, mert a konszolidáció nem lesz megvalósítható”, mondta Unger.
NVVH. A most létrejövő hivatal feladata, hogy az eltűnt milliárdok nyomába eredjen, beazonosítsa a felelősöket, visszavegye a jogtalanul szerzett vagyonokat, és megelőzze, hogy a jövőben hasonló visszaélések történhessenek. A hivatal ehhez szinte példátlan jogköröket kap majd:
- joga lesz belépni a vizsgálathoz kapcsolódó helyiségekbe, irattárakba, raktárakba, szerverszobákba,
- átnézhet minden releváns iratot, nyilvántartást, szerződést, elektronikus adatrögzítőt, vizsgálhatja a felügyelet alá vont gazdálkodó szervezet fizetési számláját és pénzügyi eszközeit,
- a közvagyon visszaszerzése és védelme érdekében nyomozati és vádképviseleti hatásköröket gyakorolhat,
- illetve kérheti a rendőrség, az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy egyéb szerv közreműködését.
Vezetője és négy elnökhelyettese különleges rendőri védelem alatt fog állni, mentelmi joggal. A négy elnökhelyettesből három ügyész lesz. A Hivatal vezetői és teljes személyi állománya kizárólag a jogszabályoknak van alárendelve, más szervtől vagy személytől nem fogadhatnak el utasítást, feladatot. A Hivatal elnöke éves nyilvános beszámolót készít a tevékenységéről az Országgyűlésnek.