Bill Gates egy esszében komoly figyelmeztetést fogalmazott meg a mesterséges intelligencia foglalkoztatásra és általában az emberi létre gyakorolt kockázatairól. Szerinte a vállalatok úgy rohannak előre a technológia fejlesztésével, hogy nincs átfogó tervük arra a hatalmas felfordulásra, amelyet az AI okozhat.
„Még a lehető legkedvezőbb körülmények között is az emberiség történetének egyik legviharosabb időszaka lesz az átmenet ebbe az új AI-korszakba” – írta szerdán a személyes honlapján közzétett, 12 oldalas esszéjében. „Jelenleg nem készülünk fel erre. Nem látom jelét annak, hogy a vezetők, a szakértők és a közösségek megfelelően szembenéznének a kihívásokkal.”
Gates mostani üzenete jóval komorabb hangvételű, mint a mesterséges intelligenciáról írt 2023-as írása, amelyben azt fejtegette, hogy legalább annyira lelkesíti ez a forradalom, mint annak idején az internet és a személyi számítógépek elterjedése. Bár szerdai írásában az AI-ban rejlő hatalmas pozitív lehetőségeket is kiemelte – például az energiaipar, az egészségügy és a mezőgazdaság területén –, hangsúlyozta, milyen súlyos következményekkel járhat, ha rosszul kezeljük az átmenetet.
„Nincs terv arra, hogyan könnyítsük meg az AI-korszakba való belépést”
– írta, és a technológia szigorúbb szabályozását sürgette.
A Gates Ventures egyik képviselője szerint a Microsoft társalapítója azért döntött úgy, hogy éppen most szólal meg a kérdésben, mert úgy gondolja, már kevés idő maradt az átmenetre való felkészülésre. Gates esszéjében azt is írta, hogy Washingtonban törvényhozókkal fog egyeztetni erről. „Most még van lehetőségük cselekedni, mielőtt meredeken megugrik a munkanélküliség, a közösségek megsínylik a változásokat, és megrendül a közbizalom.”
Nézzük, mi volt Gates három legfontosabb gondolata.