Gomez az arca lett annak, hogy a mentális problémákról lehet nyíltan és őszintén beszélni. Az erre indított startupja azonban úgy tűnik, nem sok mindent csinált. A keresetben elég súlyos állítások is akadnak.
Mi történt? A befektetői beperelték Selena Gomezt és a Wondermind Global nevű mentális egészséggel foglalkozó startup társalapítóti és vezetőit, köztük Gomez édesanyját is. A felperesek szerint az énekes-színész nem teljesítette azokat a vállalásokat, amelyeket a cég építésében és népszerűsítésében vállalt.
Mennyi pénzről van szó? A Reuters szerint a befektetők közel 1,2 millió dollárt tettek a 2021-ben indított Wondermindba. A startup célja az volt, hogy a felhasználók mentális jóllétét, „mentális fittségét” segítse. Az összeg nem számít nagynak, ez egy korai fázisú befektetés.
Mit ígért Gomez? A kereset szerint a több mint 500 millió közösségimédia-követővel rendelkező sztár aktívan részt vett volna a cég felépítésében marketingvezetőként. A befektetők azt állítják, Gomez szerződésben is vállalt feladatokat, de ezeket nem teljesítette. A cég több ígért fejlesztése, köztük egy mobilalkalmazás sem készült el.
A befektetők szerint a Wondermind azzal is félrevezette őket, amikor azt állította, rendelkezik a működéshez szükséges infrastruktúrával, megfelelő vezetéssel, üzleti partnerségekkel és reklámszerződésekkel. A kereset szerint ezek az állítások nem feleltek meg a valóságnak. A felperesek ennél súlyosabb problémákról is beszámolnak: állításuk szerint a Wondermind még olyan alapvető kötelezettségeit sem tudta megfelelően teljesíteni, mint az alkalmazottak és beszállítók időben történő kifizetése. A befektetők azt mondják, csak egy 2025 szeptemberében megjelent cikkből értesültek a vállalkozás problémáiról. Abból pedig akadt bőven.
Mit tudunk még? A kereset hivatkozik a The Cut 2025 szeptemberi cikkére is, amely a cég rossz irányításáról, valamint Gomez édesanyjával és egyben társalapítójával, Mandy Teefeyvel kapcsolatos szerhasználati vádakról írt. A cikk szerint Gomez ekkor már igyekezett távolodni a Wondermindtól, miközben az édesanyjával való kapcsolata is megromolhatott.
A perben az amerikai Forbes egy korábbi cikkére is hivatkoznak. Ez azt tárta fel, hogy a másik társalapító, Daniella Pierson korábban eltúlozta saját lifestyle-hírlevelének olvasottságát és értékeltségét. A kereset szerint a Forbes-cikk megjelenése után Teefey azt mondta a befektetőknek, hogy Pierson befektetői pénzeket használt fel jogosulatlanul.
A befektetők ezért állítják, hogy a Wondermind több lényeges kérdésben is félrevezette őket:
túlzó képet festett Selena Gomez tényleges szerepvállalásáról, Pierson üzleti képességeiről, Teefey vezetői alkalmasságáról, valamint a cég várható növekedéséről.
Miért pont Gomez? Selena Gomez azért volt, pontosabban lett volna különösen hiteles arca a Wondermindnak, mert évek óta nyíltan beszélt a saját mentális problémáiról. 2016-ban szorongásról, pánikrohamokról és depresszióról beszélt, és ezek miatt félbe is szakította világkörüli turnéját.
2018-ban súlyos mentális krízisen ment keresztül, pszichiátriai kezelésre szorult, később pedig elmondta, hogy bipoláris zavart diagnosztizáltak nála. Betegségéről, mélypontjairól és felépüléséről tudatosan kezdett el kommunikálni a nyilvánosságban, amit egy dokumentumfilm formájában is feldolgozott. Később rendszeresen beszélt a terápia fontosságáról, saját bevallása szerint különösen sokat segített neki a dialektikus viselkedésterápia (DBT).
Mit akarnak a befektetők? Vissza akarják szerezni a befektetett pénzüket, valamint jogi költségeik megtérítését is kérik.
Mit mond Selena Gomez? Egyelőre semmit: képviselője a Reuters megkeresésére nem reagált egyelőre.
Gomez közben karrierje során először került fel a Billboard Hot Tropical Songs listájára: férjével, Benny Blancóval és Becky G-vel közös „Te Olvido (La La)” című új dala rögtön a harmadik helyen debütált a salsa, bachata, merengue és más trópusi latin műfajok legnépszerűbb számait rangsoroló listán. A Te Olvido amúgy annyit tesz: elfelejtelek.