Európa évek óta több gázolajat fogyaszt, mint amennyit előállít.
Mi történt? Ismét jelentősen elszakadt egymástól a benzin és a gázolaj ára a magyar kutakon, a hét elején előbbiért átlagosan 577, utóbbiért már 658 forintot kellett fizetni literenként. A dízel drágulása mögött hosszabb távú piaci folyamatok mellett az európai ellátás egyre nagyobb nehézségei állnak – írja a G7.
Részletek. A lap azt írja, Európa évek óta több gázolajat fogyaszt, mint amennyit előállít, a hiányt pedig korábban jelentős részben Oroszországból fedezte. Az ukrajnai háború után bevezetett szankciók miatt az uniós országok főként közel-keleti, indiai és amerikai forrásokra álltak át. Az iráni háború és a Hormuzi-szoros lezárása azonban idén tavasszal ezeket az útvonalakat is megzavarta.
Magyarázat. A kieső ázsiai szállításokat egyre nagyobb részben az Egyesült Államok pótolja, ahol már rekordot dönt az üzemanyagexport. A kereslet azonban olyan erős, hogy még a maximális kapacitáson működő amerikai finomítók sem tudnak vele lépést tartani, ezért az ország tartalékaihoz is hozzá kellett nyúlni.
Hogyan tovább? A helyzet ősszel tovább romolhat, amikor a fűtési szezon miatt megugrik a fűtőolaj iránti kereslet. Ez újabb áremelkedést és ellátási feszültségeket okozhat, tovább növelve a dízel és a benzin közötti árkülönbséget. A G7 szerint érdemi árcsökkenést elsősorban a Hormuzi-szoros újbóli átjárhatósága hozhatna, ez azonban még várat magára.