Olyan súlyos szabálytalanságokat tártak fel, hogy már a rendőrség helyett az ügyészség és a NAV is képbe került.
Mi történt? A Tudományos és Technológiai Minisztérium feljelentést tett a Gondosóra-program működtetésével kapcsolatban feltárt szabálytalanságok miatt. A tárca szerint költségvetési csalás, hűtlen kezelés, valamint a számviteli szabályok megsértésének gyanúja is felmerült. A vizsgálatok során mintegy 1500 kritikus kockázatú kontrollpontot azonosítottak, írja a 24.hu.
Azonnali leváltás. A minisztérium ezzel párhuzamosan azonnali hatállyal leváltotta a program működtetéséért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Juhász Rolandot. Helyére Vitkovics Pétert nevezték ki. Az új vezetés feladata az átvilágítás folytatása, a társaság működésének stabilizálása és a hatóságokkal való együttműködés lesz.
Háttér. A Gondosórát 2022-ben indították azzal a céllal, hogy az idősek egy gombnyomással segítséget kérhessenek vészhelyzetben. A programra összesen 108 milliárd forintnyi uniós támogatást fordítottak. Az ügyben már korábban is indultak vizsgálatok, az Integritás Hatóság feljelentést tett, a NAV pedig költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított. A minisztérium közölte, hogy nem megszüntetni akarják a programot, hanem megmenteni és továbbfejleszteni.