Kettősség jellemezte a júliust a lakáspiacon. Az adatok első ránézésre visszaesést mutatnak, a háttérben azonban elsősorban bázishatás áll.
Mi történt? Júliusban országosan több mint 244 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakásokra és házakra, ami 14 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Júniushoz képest ugyanakkor több mint 9 százalékkal nőtt a kereslet, írja Forbes.hu-nak is eljuttatott közleményében az ingatlan.com.
Mi következik ebből? „A júliusi éves visszaesés elsősorban a tavalyi Otthon Start bejelentése miatt kialakult rendkívül magas bázis következménye, hiszen tavaly nyáron megrohamozták a vevők a lakáspiacot. Az aktuális folyamatokat reálisabban tükrözi, hogy júniushoz képest tovább nőtt a kereslet. A következő három hónapban is hasonló jelenségre számíthatunk, hiszen tavaly ugyanebben az időszakban volt az Otthon Start Program keresleti csúcspontja. Ennek következtében a lakáspiaci kereslet és forgalom leszakadása egyre nagyobbnak tűnhet majd éves összevetésben.” – mondta a közlemény szerint Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.