A megállapodásnak még át kell mennie az amerikai Kongresszuson, ahol komoly ellenállásba ütközhet.
Mi történt? Donald Trump jóváhagyott egy megállapodást Szaúd-Arábiával, amely lehetővé tenné, hogy a közel-keleti ország saját urándúsító kapacitást építsen ki polgári célú atomprogramjához, tudja a Wall Street Journal. Az egyezmény alsóhangon vitatott: bár az urándúsítás önmagában nem feltételez atomfegyver-programot, az ehhez szükséges technológia betelepítése és engedélyezése megnyithatja az utat nukleáris fegyverek fejlesztése előtt. Emlékeztető: pont Irán atomkapacitása az egyik Trumpék által kommunikált oka annak, hogy öt hónap alatt 37,5 milliárd forintot háborúztak el a Közel-Keleten.
Mit kell még tudni? Sajtóértesülések szerint az USA Szaúd-Arábiával kötött megállapodása harminc évre szólhat, és amerikai cégek segíthetnek a szaúdiaknak a nukleáris ipar kiépítésében. Felmerült, hogy egy közös amerikai–szaúdi tanulmány után akár urándúsító létesítmény is épülhet az országban. Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös – akiről többek között ebben a cikkünkben írtunk részletesen – korábban nem zárta ki, hogy országa atomfegyvert fejlesztene, ha Irán nukleáris fegyverhez jutna. Bár Irán azt állítja, atomprogramja békés célú, korábban az atombombához szükséges szint közeléig dúsította az uránt.
Az amerikai-szaúdi megállapodás is füstbe mehet még, hiszen át kell mennie a Kongresszuson, ahol csak szűk többsége van a Republikánusoknak.