Csúcson a tőzsdék, mozognak a kötvényhozamok, bukkanóra futott a forint. Az OTP Bank friss Befektetési Kitekintőjéről Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője és Eppich Győző, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője beszélgetett Gede Balázzsal, a Millásreggeli műsorvezetőjével az OTP Global Markets podcast legfrissebb adásában.
Ugyan lehetnek még váratlan kanyarok a folyamatban, úgy tűnik, tényleg lezárul Amerika és Irán háborúja, ennek pedig annak ellenére is jelentős hatása lesz a tőkepiacokra, hogy a mostani háborúnak a korábbi olajpiacot is érintő válságokhoz mérten relatíve visszafogottabb hatása volt csak a világra. „A korábbi válságokra adott válaszként létrejött állami stratégiai olajtartalékoknak nagyon fontos kiegyensúlyozó szerepe volt a mostani olajárkilengések ellensúlyozásában, de ezek a tartalékok végesek. Ha elhúzódik a háború és kifutnak a készletek, annak nagyon erős hatása lett volna a világgazdaságra”, mondta Eppich Győző.
Az olajár napjainkra visszatért a háború előtti szintekre, a szakértők szerint ez alapvetően meglepetésnek tekinthető, mivel a korábban már említett kritikus készletszintek elérésétől nem járt messze a világ, így a keresleti oldal lépéskényszerbe került, ez pedig jelentős vevői nyomást jelent az árfolyamon. A helyzetet bonyolítja, hogy a béke továbbra sem tűnik teljesen stabilnak, és az is, hogy az Európai Központi Bank és az amerikai Fed kamatpályája némileg eltérhet a jövőben, így a befektetőknek erre a divergenciára is figyelemmel kell majd lenniük.