„Remélem, a mostani helyzet átalakítja annyira a filmesek hozzáállását, hogy nem adjuk fel az autonómiánkat és nem támaszkodunk ennyire erősen az állami finanszírozásra” – vallja Deák Dániel, a május 28-án kezdődő 14. Friss Hús Fesztivál alapítója. Sűrűek a mindennapjai, mert a fesztivál szervezése mellett arra vállalkozott, hogy kollégáival együtt megreformálja a teljes filmipart. Dániellel beszélgettünk elszámoltatásról, az SZFE-ről, és arról, hogy milyen bulikkal készülnek.
Forbes.hu: Nagy átrendeződés előtt állhat a magyar filmipar. Milyen hangulatban készül idén a Friss Hús Fesztivál?
Deák Dániel: Mindig nagyon felfokozott a készülődés, azért is szeretem, mert ki lehet szakadni a minket körülvevő valóságból. A fesztivál előtti két hónap már nagyon intenzív, akkor kezd megszűnni minden más, aminek a fesztivál a kicsúcsosodása, amikor ezzel kelünk és fekszünk. Most ez egy kicsit másképp alakult április 12. után.
A rendszerváltás a fesztiválra is hatással van?
Addigra már készen álltak a programjaink, amiket nem szerkesztettünk át. Fogalmunk sem volt, hogy mi lesz a kifutása a választásnak, és milyen hatással lesz a filmszakmára. Nyilván gondolkodtunk rajta, aktívan meg szoktuk tárgyalni egymás között a közéletet, de nem tudhattuk, hogy mi, mit mozgat meg. Hamar kiderült, hogy nagyon sok mindent. A film volt az egyik első terület szerintem, legalábbis a kultúrán belül, ahol elkezdtek aktívan gondolkodni és tenni a szereplők. Nagyon izgalmas és inspiráló munka, kis túlzással még egy főállás, de párhuzamosan fut a fesztivál előkészületeivel, aminek a kollégáim nem mindig örülnek.
Így született meg a Filmreform kezdeményezés. Összefoglalnád, hogy mit érdemes tudni róla?
Ez egy alulról szerveződő együttműködés, ami arra vállalkozott, hogy összegyűjti azoknak a filmes szakmai szervezeteknek a javaslatait, ötleteit, és jövőképét, amelyek aktívan összefogják az egyes területeket, mint például a Magyar Animációs Producer Szövetsége, és a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete. Emellett újabbak is alakultak, megalapítottuk például a Magyar Filmfesztiválok Társaságát, amely a hazai filmes eseményeket tömöríti. A választások után volt egy nagygyűlés, elkezdtünk dolgozni egy anyagon, amit White Papernek nevezünk. Különböző problémákra ad választ, amiket rövid-, közép-, és hosszútávú kategóriákban strukturáltunk. Így lett egy több mint 100 oldalnyi anyag, amit valahogy szintetizálni kell még.
Ezt prezentáltátok az Eurocine nemzetközi szakkiállításon.
Igen, majd szimbolikusan átadtuk Nagy Ervinnek, és ezzel elkezdődött a párbeszéd. Most mindenki rendezi a sorait, a kormányzat oldaláról is. Az kiderült, hogy van szándék, és nagyjából ugyanazt gondoljuk az alaphelyzetről, de a konkrét részletek kidolgozása hosszabb folyamat lesz.
Nagy Ervin a Tisza-kormány képviselőjeként kapta meg a javaslatcsomagot. Mennyire áll fenn a veszélye annak, hogy a filmipar az egyik politikai helyzetből átkerül a másikba?
Nagyrészt rajtunk múlik, mert bármennyire megvan a jóindulat és a kezdeményezőkészség a politika oldaláról, ami szerintem most valóban megvan, teljesen más a két terület természete. A politikának is vannak érdekei és egy gondolkodásmódja, és nekünk is megvannak az érdekeink – ezt a kettőt most van esély korrekt munkakapcsolattá alakítani.
Az összefogást muszáj fenntartani, és azt is, hogy meg tudjuk fogalmazni saját magunkat, mert akkor nem tud maga alá gyűrni a rendszer.
„Az összefogást muszáj fenntartani, és azt is, hogy meg tudjuk fogalmazni saját magunkat, mert akkor nem tud maga alá gyűrni a rendszer” – véli Deák Dániel. Fotó: Sebestyén László/Forbes
A rendezvényen elhangzott az a mondat, hogy széllel szemben kellett eddig létezni. Szerinted most elmúlhat ez a túlélésszerű hozzáállás?
Sok mindenben erősen korlátoztuk magunkat, nem volt nyitott a filmes közbeszéd. Ezt mindenkinek magában kell lebontani, ami egy hosszas folyamat. Remélem, a mostani helyzet átalakítja annyira a filmesek hozzáállását, hogy nem adjuk fel az autonómiánkat és nem támaszkodunk ennyire erősen az állami finanszírozásra. Azon az állásponton vagyok, hogy szükség van rá, mert egyszerűen anélkül sok minden nem működne, nem tudnánk részt venni a nemzetközi körforgásban, ami nagy veszteség lenne a magyar filmnek, a kultúrának, és végső soron a gazdaságnak is. Viszont azt is gondolom, hogy muszáj rugalmasabbnak és kreatívabbnak lennünk, jobban együttműködni a piaccal, és érezni a közönségünk igényeit.
A független filmesek eddig is hasonlóra kényszerültek.
Abszolút. Ott azt kell okosan végiggondolni, hogy mi van akkor, ha nincs az a széllel szemben haladás, és azokat a projekteket nem feltétlenül kell olyan mértékben támogatni, mint egy alapvetően kulturális célú filmet, hanem inkább mint egy vállalkozási befektetést. Nem egy fekete-fehér világot látok ezen a téren.
Mit gondolsz arról, hogy Nagy Ervin szerint fontos lenne létrehozni a V4 országokkal egy közös filmalapot?
Mindenképp előremutató ötlet. Mi a Friss Hússal sok hasonló projektet csinálunk, és látjuk, hogy a regionális hálózatok sokkal jobban is működhetnek, mert nagyon hasonló helyzetben vannak a fesztiváljaink. Rengeteg olyan együttműködés lehetne, amivel kicsit nagyobbnak tudnánk mutatni magunkat, a fesztiváloknak és a filmeknek is jót tenne, ha tágabb perspektívában tudnánk gondolkodni. Ugyanez jól működik a skandinávoknál, a Benelux államoknál vagy a mediterrán országoknál, nem kell feltalálni a spanyolviaszt.
Mi a következő lépése a Filmreformnak?