A Ripost volt munkatársa közel két órás videóban beszélt tapasztalatairól az Átlátszónak, amiben mély betekintést enged a NER bulvárlapjának mindennapjaiba.
Mi történt? Az Átlátszónak adott közel kétórás videós interjút Forgács Ágnes, a Ripost (önbevallás szerinti) volt propagandistája, amiben elárulta, hogyan is zajlottak a mindennapok a Fidesz propagandagyárának egyik legfontosabb bulvárközpontjában.
Részletek. A videóban Forgács elmondja, magát 2015-ig tekintette újságírónak, utána propagandistaként tekintett magára, egészen 2024-es felmondásáig. Állítja: a „fentről kérik” bevett utasítássá vált a lapnál, ahol a munka szerves részét képezte többek közt, hogy az adott cikkben érintetteket egyáltalán nem, vagy csak nagyon későn keresték meg kommentért, hiszen „úgyse fognak válaszolni”.
Azt is elárulta, előfordult, hogy tikosszolgálatinak tűnő aktákból és felvételekből kellett dolgozzanak, valamint kiderült,
a főszerkesztő keddenként rendre járt a Karmelitába, ahonnan azután friss információkkal és megrendelésekkel tért vissza az akciócsoporthoz.
Forgács elmondta, egy idő után egyre többet halotta Habony Árpád nevét, de eleinte még nem tudta, hogy „propagandaeszköznek” szerződött a laphoz. Beszélt arról is, milyen volt New Yorkban megfigyelni Korányi Dávidot, Karácsony Gergely tanácsadóját, elmondta, hogy került a célkeresztjükbe 2018-ra a Jobbik, és azt is elárulta,
Magyar Péter titkos megfigyelésére is felkérték, de ezt már nem vállalta el.
Kontextus. A NER elmúlt 16 évében nem egy politikai szereplő esett koholt vádak alapján összeállított karaktergyilkosság, vagy csak egészen egyszerűen bármilyen valóságalapot nélkülöző hazugságok áldozatául, amelyeket a korábban minden médiafelületet leuraló propaganda csatornái megállás nélkül szajkóztak. A legfrissebb példának a Tisza Indexen debütáló kitalált adócsomagja tekinthető, amiről utólag kiderült, semmi köze nem volt a párthoz, és a lapnak már helyreigazítást is közölnie kellett ennek kapcsán.