„Értem, tudom, hogy ez ellenem szól, csak az a probléma ezzel, hogy olyan feladatok kerülnek veszélybe, amiket el kell látnunk az ügyfelek részére”
– példaként a MotoGP-t és a Bajnokok Ligája döntőjét említette, majd hozzátette: „Ennél sokkal rosszabb, hogy nem tudjuk elutalni hónap elején 500 ember fizetését.”
A milliárdos azt mondta, sem a volt, sem az új kormányzattól nem érkeztek felé olyan jelzések, ami miatt nyugtalannak kellett volna lennie. A hírekről a médiából értesül ő is, de volt sok ügyfelük, akik nem mertek velük tovább dolgozni. Nekik azt üzente, nyugodjanak meg, mert a munkák jó helyre mennek.
Vagyonvisszaszerzés. „Nem tudom, hogy mi alól kellene tisztáznom magam” – mondta arra a felvetésre, hogy azért mondott-e le vagyona jelentős részéről, hogy a Tisza-kormány által felállítani tervezett Vagyonvisszaszerzési Hivatal célkeresztjébe ne kerüljön be.
A milliárdos a könnyeivel küszködve beszélt arról, hogy nem tervezte, hogy külföldre menne, mert itt született, itt él és a családja is itt van.
Balásy azt is mondta, mindent jogszerűen csináltak, nem hiszi, hogy a Vagyonvisszaszerzési Hivataltól félnie kellene.
Magyar már felemlegette. Magyar Péter megválasztott miniszterelnök korábban arról beszélt, úgy tudja, a Lounge-csoportot áron alul akarják érétkesíteni, a cégcsoport akkor ezt tagadta.
Kapcsolódó: