A Tisza kétharmados győzelme alaposan felforgatja a piacot, már látszik, mely részvények lehetnek nagy nyertesei és egyértelmű vesztesei a kormányváltásnak. A forint száguld, a kötvénypiac pezsgőt bontott, a részvénypiac pedig örömárban kezdte a választás másnapját.
Magyar Péter kétharmados, soha nem látott felhatalmazással alakíthat kormányt, a befektetők pedig nem rejtik véka alá a véleményüket a tényleg történelminek nevezhető választási eredmény kapcsán. A forint veszedelmes menetelésben van, a tőzsde szárnyal, és a kötvénypiac is kibontotta a pezsgőt, a piaci reakció pedig gyakorlatilag tankönyvinek tekinthető.
A Tisza kétharmados győzelme egyértelműen a kedvezőbb kimenetel volt a piac számára, mivel kiszámíthatóbb szabályozói környezetet jelez előre, ami nagyban növelheti a hazai és a külföldi befektetői, vállalkozói affinitást.
Mindez megnyitja az utat a gazdaság előtt a dinamikus fejlődés irányába, az így elérhetővé váló uniós pénzek (melyek a GDP közel 10 százalékát teszik ki) tőkeinjekciója pedig már csak hab lehet a tortán.
Örömmámorban a piac
A választási eredmény láttán a Concorde Értékpapír hétfő kora reggel azt írta: nagyon mozgalmas piaci időszak előtt állunk, és kérdés, hogy mikor kerülnek ismét a fundamentumok a fókuszba az optimizmus helyén, de egyelőre egyértelműen a pozitív kilátások dominálják a piacot.
A Concorde elemzése szerint a forint brutális ralija a piaci hangulatot látva indokoltnak tekinthető, hosszabb távon azonban nem látják 370 alatt az euró-keresztet, mivel azt fundamentumok nem igazán igazolják, a ralinak pedig egy esetleges újabb kamatcsökkentés is könnyedén végét vetheti. Az elemzőház a kötvénypiacon is optimizmust lát, véleményük szerint a hozamgörbe hosszú végén a 10 éves forint állampapír hozama az elkövetkező hetekben 50–80 bázisponttal csökkenhet, míg a devizakötvény-hozamok 30–50 bázisponttal mérséklődhetnek.
A választás nagy nyertese viszont a részvénypiac lehet.