„Konkrét jelzéseket vagy fenyegetéseket nem kaptunk” – így készülnek Puzsérék a pénteki nagykoncertre, ahol Azahriah is fellép.
Mi történt? A Hősök terén április 10-én, pénteken várhatóan 16 óra és 23:30 között rendezvényt tartanak, emiatt április 11-én, szombat reggel 6 óráig lezárásokra kell számítani – írja a Budapesti Közlekedési Központ a Rendszerbontó Nagykoncert apropóján.
Az eseményre majdnem 120 ezren jeleztek vissza a Facebookon, és a szervezők is több mint 100 ezer emberrel számolnak a helyszínen.
Miért fontos ez? A Dózsa György úti és az Andrássy úti BKK-járatok már péntek reggeltől terelve közlekednek, ezért a korlátozások idején a BKK elsősorban a metrók igénybevételét javasolja. Minden infó a BKK oldalán.
Mit jelent ez a gyakorlatban? A programnak nincs fix menetrendje: három blokkba tömörítették a több mint 50 előadót – köztük Azahriah-t, Krúbit, Beton.Hofit, Dzsúdlót és Sisit –, akik rendszerkritikus dalokkal lépnek fel. Utánuk az eseményt szervező Puzsér Róbert mond záróbeszédet (az esemény egyetlen beszédét).
Hogyan tovább? A Polgári Ellenállás a Refresherrel közölte, hogy a rendezvény pártsemleges, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy ne hozzanak pártjelvényeket, zászlókat vagy molinókat:
„A rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.”
A szervezők a 24.hu-nak azt mondták, hogy nem számítanak provokációra, inkább „készülünk rá”. Felvették a kapcsolatot a TASZ-szal, utóbbi forródrótot fog üzemeltetni az esemény ideje alatt, ezenkívül rendőri jelenlét is lesz. „Konkrét jelzéseket vagy fenyegetéseket nem kaptunk” – közölték Puzsérék.