A nemzetközi befektetők úgy értékelhetik, hogy nem a Fidesz nyeri a vasárnapi választást. Legalábbis több erre utaló jel is van. A Reuters által megkérdezett, londoni portfólió menedzser szerint a magyar államkötvények most kiemelt figyelmet kapnak.
Mi történt? A nemzetközi befektetők arra készülnek, hogy az Orbán-kormány 16 év után elveszítheti az országgyűlési választást – erről a Reuters írt. Az elemzők szerint a vasárnapi választás piaci szempontból legfontosabb voksolás lesz idén Európában.
A lap által megkérdezett elemzők szerint a NER-es vállalatok részvényeinek zuhanása, illetve a forint szélsőséges kilengései arra utalnak, hogy a befektetők változásra számítanak Magyarországon.
Azt mondanám, hogy a piac Orbán-vereségre pozícionálja magát
– ezt az Aberdeen londoni befektetőház portfólió menedzsere, Szabó Viktor mondta a Reutersnek.
Mit várnak az elemzők? Magyarország elől jelenleg nagyjából 18 milliárd eurónyi forrást zár el az Európai Unió a jogállamisági aggályok miatt fagyasztottak be. Szabó Viktor szerint a magyar államkötvények most kiemelt figyelmet kapnak, mivel egy esetleges ellenzéki győzelem esetén az unió felszabadíthatja ezeket a pénzeket. Ez az összeg a magyar GDP körülbelül 8 százalékának felelne meg.
Ez a pénz lendületet adna a magyarországi beruházásoknak, melyek évek óta a magyar gazdaság gyengepontját jelentik
– magyarázta Szabó Viktor a Reutersnek.
Április 12. Fontos azonban hozzátenni, hogy az országgyűlési választás kimenetele teljesen képlékeny. A közvéleménykutatások szerint akár alkotmányozó többséget is szerezhet a Tisza Párt, azonban a politikai elemzők felhívták rá a figyelmet, hogy a Fidesznek számos rejtett tartaléka van. Kiemelték még a Mi hazánk mozgalmat is, mely akár „királycsinálóvá” is válhat egy szoros eredmény esetén.