A szóban forgó hirdetések több mint fele ráadásul olyan engedélyezetlen profilokról jött, melyekről a hatóságok már jelentettek a Metának.
Mi történt? November egyik hetében 1052 alkalommal tettek közzé hirdetéseket a Meta plaformjain olyan hirdetők, akik nem rendelkeztek a szabályozó hatóság engedélyével azok promóciójára. A posztok főleg pénzügyi tanácsadásra, devizakereskedelemre és bizonyos összetett pénzügyi eszközökre vonatkoztak, tudta meg a Reuters a Brit Pénzügyi Felügyelettől (FCA). A britek vizsgálata szerint a Meta figyelmeztetésük ellenére többször is elmulasztotta, hogy megakadályozza a kockázatos pénzügyi termékek illegális hirdetéseinek megjelenését brit platformjain, annak ellenére, hogy korábban azt mondta, blokkolni fogja azokat. Zuckerbergék helyzetén az sem segít, hogy az FCA szerint a hirdetések fele olyan profikról jött, melyekről a hatóságok korábban jelentettek a Metának.
Egy másik tiltás. Ahogyan arról a Forbes.hu-n korábban beszámoltunk, a Meta tavaly júliusban egy másik moderálási vállalást is tett, amikor bejelentette: betiltja a politikai hirdetéseket platformjain. A döntés különösen nagy érvágás volt a kormánypártok számára, melyek 2025-ben majdnem 1,7 milliárd forintot hirdettek el a Facebookon és az Instagramon. A kontroll azonban itt sem tökéletes: amellett, hogy nehézségét nem csak a politikai pártok érezték meg, a tiltás számos esetben nagyobb nehézségek nélkül is kikerülhető volt.