A Choice magyar csapattal és AI-jal tartana több pénzt a vendéglátósok zsebében anélkül, hogy totális hadat üzenne a futárcégeknek, sőt inkább szorosan együttműködik velük. Erre kaptak most 2,4 milliárd forintnyi befektetést.
7,1 millió dollár (bejelentésnapi értéken több mint 2,4 milliárd forint) új befektetést kapott a Choice nevű éttermi technológiai startup – itthon a hírt először a Forbes.hu-val közölték.
Az ukrán gyökerű, mára Európa több országában működő szoftvercég ebből a finanszírozási körből szeretne tovább terjeszkedni Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon is, ahol helyi csapatot épít, mesterségesintelligencia-alapú éttermi eszközöket fejleszt, és erősíti partnerségeit a legfontosabb iparági szereplőkkel.
A kört egy portugál kockázatitőke-befektető, az Alea Capital vezette, részt vett benne a VC Smartlink, a Reflex Capital és a J&T Ventures is. A mostani befektetéssel már 11,6 millió dollár finanszírozást gyűjtöttek összesen – ebből egymillió eurónyi befektetést tavaly, 2,5 millió dollárnyit pedig még két éve, ahogyan arról a Forbes.hu-n is beszámoltunk.
A mostani befektetés kapcsán Alex Ilyash társalapító-vezérigazgatót és a hazai országmenedzsert, Szíj Barnabást kérdeztem. A teljes interjú a március 17-i Forbes Checkoutban jelenik majd meg, e-kereskedelmi hírlevelünkre itt tudsz feliratkozni.
Akár 40 százalékos piaci jutalék
A Choice olyan B2B-platformot fejleszt, amellyel az éttermek egy helyen kezelhetik digitális jelenlétüket, szállítási csatornáikat, online értékesítésüket és ügyfélkapcsolataikat. A cégnek már több mint 30 ezer regisztrált étterme van, beleértve több mint 7 ezer fizető ügyfelet kilenc európai piacon.
A Choice elsősorban abban támogatja az éttermeket, hogy önálló online csatornákat építsenek, és vegyíteni tudják a piacterekről befutó megrendeléseket a jövedelmezőbb, közvetlen rendelésekkel. Utóbbival ugyanis könnyebben növelhetik a közvetlen értékesítést, és kevésbé függenek a piaci jutalékoktól.