Teltházas eseményen, több mint 200 meghívottal indított stratégiai párbeszédet az MTA, a House of Giving és a Forbes Magyarország, hogy új fejezetet nyisson a hazai filantrópiába történetében. Az eseményen bemutatták az először összeállított Nagy Filantróp Riportot.
A House of Giving, a Forbes magazin és a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében jött létre az a stratégiai párbeszéd, amelynek keretei között a magyar filantrópia jövőjét vitatták meg a hazai giving kultúra legelkötelezettebb szereplői. A három szervező együttműködésével megvalósuló Kik lesznek a 21. század? Széchenyijei? címet viselő eseményt 2026. március 11-én rendezték a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, ahol az ország meghatározó cégvezetői és kutatói körében ismertették a Nagy Filantróp Riport eredményeit is. A House of Giving kutatása itthon elsőként ad számot a kiemelten vagyonos réteg filantrópiával kapcsolatos gondolkodásáról, attitűdjéről, adományozási gyakorlatáról.
House of Giving: „Szívből adni jó”
Azok, akik rendszeresen adnak időt, pénzt vagy tudást, erősebben kapcsolódnak közösségeikhez, jobb lesz a mentális egészségük, hosszabb távon sikeresebbnek vallják magukat, hozzájárulnak a társadalmi kohézió növeléséhez és a helyi problémák hatékonyabb kezeléséhez. Erre a következtetésre jutott a boldogágindexünket kutató legutóbbi nemzetközi tanulmány (World Happiness Report), mely azt is kiemeli, adni egy olyan folyamat, amely egyszerre formálja a támogatót és a támogatott ügyet is. De vajon mennyire van kultúrája a mai Magyarországon a filantrópiának?
„Akkor élsz, ha másokért élsz” – ez volt a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István egyik fontos mottója. A reformkori államférfi ennek szellemében élt, nevéhez fűződik többek között számos közgazdasági újítás, a Lánchíd megépítése, és ezért ajánlotta fel egy egész évi jövedelmét „a felállítandó magyar tudós társaság alapjához”. Abban a 200 évvel ezelőtti pillanatban a filantrópia kultúrája evidencia volt, hiszen Széchenyi felajánlása sem ötletszerű és magányos tett volt. Azonban az azóta eltelt évszázadok alatt túl sokáig számított tabunak a pénzről és az ahhoz kapcsolódó felelősségről beszélni, így a 2025-ben, a Biggeorge Alapítvány és a Bridge Budapest Egyesület szemléletformáló összefogásából született House of Giving kiemelt vállalása épp az lett, hogy betöltse ezt a kulturális űrt.
A tudatos, hatékony és fenntartható adományozás kultúráját erősítik és ösztönzik a tudatos, hatékony és fenntartható filantrópiát – legyen szó mindennapi adásról vagy a kiemelt adományozók stratégiájáról, hiszen „szívből adni jó”.
Láthatóvá tenni a láthatatlant
Ma a magyar társadalom legvagyonosabb rétegének 90%-a érzi úgy, hogy a gazdagsággal felelősség is jár. A többségük (43%) mégis titokban ad. Ez a paradoxon a most ismertetett Nagy Filantróp Riport talán legfontosabb tanulsága és egyben a magyar filantrópia legnagyobb kerékkötője is. Így vált az egyik legfontosabb céljává a House of Givingnek, hogy hidat építsen a jó szándék és a hatékony cselekvés között, támogatást nyújtson azoknak, akik adni szeretnének, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá, és láthatóvá tegye azokat, akik már ma is meghatározó társadalmi hatást vállalnak.
„A legfenntarthatóbb filantrópia az, ha az ember örömmel ad”
– Wirtz Ágnes, Az Év Filantrópja, 2022
A közös gondolkodás és kapcsolódás a láthatóságban és a példamutatásban is segíthet. A Nagy Filantróp Riport kutatói a célcsoport kialakításánál figyelembe vették, hogy a nemzetközi benchmark – a UBS és a BCG Global Wealth Report adatai – szerint Magyarországon mintegy huszonkétezer ember rendelkezik 1 millió dollár feletti vagyonnal, ők alkotják az ultragazdag réteget.
Mellettük a szélesebb értelemben vett jelentős (300 millió forint feletti) vagyonnal rendelkezőket is megszólították a kutatók. Így végül 65 mélyinterjú és 322 online kitöltött kérdőív adatait alapján készült el a nagyadományozók válaszai alapján az első átfogó kutatási riport. A megkérdezettek közül sokan, még az aktív adományozási gyakorlat mellett is úgy érzik: „ők nem filantrópok”. Ezt a kifejezést túl távolinak, exkluzívnak gondolják még ők maguk is.
Kik lesznek a 21. század Széchenyijei? Stratégiai párbeszédindító esemény az MTA-n (13 kép)
Nyomot hagyni: a legacy iránti vágy
„Hiányoznak a látható Széchenyik – nem egy, hanem sok olyan ember, aki gondolkodásával és nagyvonalúságával új normát teremt”
– fogalmazza meg a riport egyik legfontosabb megállapítását Pistyur Veronika és Vizler Viktória a House of Giving két alapítója. És valóban, a kutatás egyik legmegdöbbentőbb eredménye: a megkérdezettek fele nem találja a hozzá hasonlóan gondolkodó emberek közegét, miközben sokan még saját baráti köreikben sem beszélnek az adakozásról. Pedig 55%-uk nagyobb összeget fordított társadalmi ügyekre az elmúlt három évben, 48%-uk pedig épp úgy tervezi, hogy a jövőben tovább növeli az adományait.
A társadalmi ügyek támogatását leginkább a felelősség és kötelesség (74%), a belső késztetés és az értékteremtési szándék (59–59%) hajtja át. Ugyanakkor a változás iránti vágy és önmagában a támogatáshoz kapcsolódó „jó érzés” is megjelenik minden második adományozónál. A legnépszerűbb ügy a gyermekek jövőjének támogatása – ezt a megkérdezettek 62%-a gondolja így.
És mit adnak, akik adnak? Legfontosabb erőforrásukként a mentorálást, a tudásmegosztást nevezték meg a válaszadók, 54%-uk aktívan mentorál, és furcsamód ennek ellenére nagyjából minden ötödik filantróp (a megkérdezettek 19%-a) hajlandó csak nagykövetként vagy példamutatóként kiállni a nyilvánosság elé. Miközben a kérdőívet kitöltők 57%-a számára fontos, hogy még életében nyomot hagyjon a világban és 48%-uk szeretne a saját életén túl is hatással lenni a világra.
A 40 év alattiak időben egyelőre nem tekintenek olyan messzire a filantróp tevékenységüket illetően, rájuk az a jellemzőbb, hogy a saját életük távlatában gondolkodnak. A 40 év felettiek a saját életükön túl, hosszabb távon is szeretnénk hatást gyakorolni. A legtudatosabb nagyadományozók a tágabb környezetükre fókuszálnak, ők ebben a tekintetben (is) hosszú távon gondolkodnak, a legacy iránti vágyuk mind térben, mind időben aktív.
„Nem az számít, hogy mit hagyunk magunk után, hanem, hogy milyen embereket hagyunk magunk után”
– Szakacsits Szabolcs, Az Év Filantrópja 2023
A Nagy Filantróp Riportból hat különböző adományozói típus rajzolódik ki. „Az Építész” stratégiai szinten gondolkodik és legacyt épít. „A Racionális Szkeptikus” bizalmatlan, így kizárólag konkrét, ellenőrizhető formában ad. A kettő között négy további perszóna helyezkedik el – mindegyik más úton közelít a filantrópiához, más motivációval, más tudatossággal.
Filantróp tanulmányok
A Mesterakadémia kurzusai közül ingyenesen elérhető a House of Giving 12 részes videókurzusa.
Legyőzendő és legyőzhető akadályok
A mélyinterjúk alapján megnevezhetjük azokat az akadályokat – az egyénből fakadó belső és a külvilág által felállított külső korlátok, valamint érzelmi és racionális korlátok –, melyek lassítják a hazai giving kultúra fejlődését. Ezek közé tartozik például a benchmarkok hiánya (pl. nem tudják, mennyit „kellene” adniuk) és a küzdelem a „pénzről nem beszélünk” kulturális deficitjével.
A kérdőívet kitöltők válaszai alapján számos visszatartó erő is azonosíthatóvá vált: tartanak a nyilvánosságtól (18%) és a negatív politikai következményektől (17%), bizalmatlanok (a megkérdezettek 14%-a nem hiszi, hogy az adománya jó helyre kerül). Emellett a megkérdezettek fele nem talál olyan közösségre, ahol hozzá hasonlóan gondolkodnak az adakozásról.
Az akadályok ördögi körré lesznek. Hiszen a pénzről beszélni Magyarországon tabu, az adakozásról pedig – egyesek szerint – kérkedés. Így aki ad, az hallgat róla. Aki hallgat, az láthatatlan. Aki láthatatlan, az nem tud példát mutatni. Ha nincs látható, jó példa, az adakozás nem válik normává. És a kör bezárul.
Tükör, iránytű és meghívás
A House of Giving kutatása és az Akadémián most megtartott esemény is lehetőséget teremt arra, hogy ezt a 22-es csapdájaként működő mintát elkerüljük. Mert a „kezdő” givingtől a „profi” filantrópiához vezető úton vannak jól meghatározható edukációs csomópontok, amelyekhez viselkedésváltozások is köthetőek. A kutatás beazonosította, mi tesz valakit tudatos, tapasztalt adományozóvá.
Fontos, hogy proaktív legyen, hogy felelősséget érezzen a mikrokörnyezetén túl is, legyenek szívügyei, melyekre fókuszáltan koncentrál. Támogasson komplexebb, hosszútávú ügyeket, melyekhez ad pénzt, tudást, időt és kapcsolatokat is. A tudatos adományozó rendszerszintű változásokat szeretne elérni, miközben tudja, türelmesnek kell lennie, nem várhat azonnali „megtérülést”.
A Nagy Filantróp Riport azonban nemcsak riport, adat vagy elemzés. Pistyur Veronika és Vizler Viktória, a House of Giving alapítói hisznek abban, hogy az adás tanulható, és hogy a legjobb tanító maga a közösség. „A Nagy Filantróp Riport ennek a közösségnek az első közös térképe: az alapja egy olyan társadalmi együttműködésnek, ahol a filantrópia nem kivétel, hanem norma; nem csendes háttértevékenység, hanem közös tanulási folyamat; nem magányos nagyvonalúság, hanem közösségi felelősség.”
Szerintük a most közzétett kutatási eredmény tükör, iránytű és meghívás. Tükör, mely megmutatja, hol tart ma a magyar filantrópia legmeghatározóbb rétege. Iránytű, mely kijelöli, milyen akadályok leküzdésén érdemes együtt dolgoznunk. És meghívás, mely megteremti annak a lehetőségét, hogy minél többen vállaljanak szerepet az adományozás kultúrájában.
Párbeszéd az Akadémián
A Kik lesznek a 21. század Széchenyijei? program megnyitóján Oberfrank Ferenc, az MTA köztestületi és stratégiai igazgatója, Galambos Márton, a Forbes Magyarország vezérigazgatója, valamint Pistyur Veronika és Vizler Viktória, a House of Giving társalapítói köszöntőikben a filantrópia jelentőségéről, kapcsolati rendszeréről és jövőjéről beszéltek, hiszen a filantrópia a polgárosodás indikátora, a vállalkozói kultúra alapköve, mert a vagyon felelősséggel is jár, ahogy erre a Nagy Filantróp Riport is rámutat. Az est házigazdája Zsiborás Gergő, a Forbes főszerkesztője és Fekete Emese, a Forbes főszerkesztő-helyettese voltak.
A témáról a Magyar Tudományos Akadémia falai között beszélni és beszélgetni különleges szimbolikával bír, hiszen ahogy a reformkorban, úgy napjainkban is a tudomány és a kultúra jeles képviselői közül kerülnek ki a filantrópok legfőbb szövetségesei.
Az Akadémia elnöke, Freund Tamás kiemelte, filantrópnak lenni nem alkalom- vagy kampányszerű, hanem mély meggyőződésen alapuló tevékenység.
Inspiráló filantrópok – Wáberer György, a Wáberer Medical Center és a Wáberer Alapítvány alapítója, Küllői Péter volt befektetési bankár, Wirtz Ágnes, a Világszép Alapítvány és a Villa Bagatelle alapítója, Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára és Szakacsits Szabolcs a Tuxera alapítója, angyalbefektető – meséltek saját motivációjukról, felidézték, mikor és mi volt az a számukra meghatározó találkozás vagy pillanat, amikor az ő filantróptörténetük elkezdődött.
Cseh Balázs, az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének szóvivője szerint: ha a jelenlegi 62 már csatlakozott szervezet mellett újabbak használnák az etikus adománygyűjtő szervezet védjegyét, a támogatók elvárnánk ezt a minősítést, erősödhet a filantrópok bizalma is a támogatott ügyeket képviselők iránt, sőt, az átláthatóság (valamint annak igénye a támogatók részéről) hamarabb normává válna. Ebben az eleve bizalomhiányos hazai környezetben Boros Tamás (Egyensúly Intézet) is a bizalomról beszélt – egy friss felmérés szerint a lakosság leginkább (56%-uk) a tudósokban bízik –, miközben kiemelte, a filantrópiában még a legracionálisabb szereplők is legtöbbször emocionálisan döntenek. A filantrópia társadalmi befektetés – vélte Polgár András (a Polgár Alapítvány az Esélyekért alapítója) és Nagygyörgy Tibor (Biggeorge Holding), akik a fenntartható filantrópia üzleti logikájáról beszélgettek.
A konferencián a legfiatalabb generáció filantróp szokásait is megismerhettük. Lévai Bálint (BioTechUSA) szerint a giving olyan, mint a biciklizés minél többet gyakorolja az ember, annál jobban megy majd neki. Az Új generáció, más felelősség panelbeszélgetés szereplői – Emőri Barbara (3E Holding), Nagygyörgy Péter és Perepelica Kirill (Munch) – arra a kérdésre keresték a választ, lehet-e a jó ügy üzleti modell, vagy hogy a kapitalista gondolkodás ötvözhető-e az impact szemlélettel. Számukra mentorálni és mentoráltnak lenni kiemelten fontos, mert úgy vélik, a helyzetük megköveteli a társadalmi felelősségvállalást.
1+1=3
Ha adunk, ne várjunk a tökéletes pillanatra, csak tegyük meg. Adjunk tudatosabban, fókuszáltan, tartósan, szabadon, mutassunk példát, még akkor is, ha először csak a legszűkebb baráti vagy üzleti körökben beszélünk erről. Ha kialakulnak a benchmarkok, világos keretek, transzparens jópéldák vesznek minket körül, akkor ezek kiváló orientációs pontokká válhatnak és aktivizáló erejük lesz. A szervezetek professzionálisabb működéséért is tehetünk, ahogy a House of Giving a Pécsi Tudományegyetemmel közösen egy olyan tudás- és élményalapú kurzust indított, mely segít a hallgatóknak megérteni az adakozás, az önkéntesség és a társadalmi felelősségvállalás mélyebb rétegeit is. És a legfontosabb, ahogy erre a Magyar Tudományos Akadémián hallott előadások és panelbeszélgetések is rámutattak: kapcsolódjunk, hiszen a hiszen a filantrópiában 1+1=3.
Egy „kezdő” adományozó ma már tud segítséget kérni és kapni is, hiszen a House of Giving Manifestóját 35 üzleti közösség és számos filantróp írta alá, melyben iránymutatást adnak a négy legfontosabb alapkérdésre: miért, mit, kinek és hogyan adjunk. Ha elköteleződünk a tudatos adományozás mellett, aktív szerepet vállalhatunk napjaink giving kultúrájának meghonosításában, lehetünk mi is 21. századi Széchenyik.
