A személyi kölcsön és a lakáshitel kihelyezések is rekordot döntöttek 2025-ben. A trendet azonban főként a támogatott hitelkonstrukciók hajtották. A munkáshitel, vagy épp az Otthon Start program nagy mértékben torzította a piacot, a kérdés pedig az, hogy a támogatott hitelek meddig maradhatnak velünk. Erről is kérdeztük Gergely Pétert, a BiztosDöntés.hu alapítóját és pénzügyi vezetőjét a Forbes Money podcastban.
ITT A FORBES MONEY PODCAST!
A már meglévő Deal mellé új, a pénzügyekre fókuszáló heti podcastot indít a Forbes. A Forbes Money szerda délutánonként jelenik meg, műsorvezetője Péller András. Adásaink két nagy blokkból állnak, az egyikben a pénztárcánkat érintő, személyes pénzügyekről szóló témákat beszéljük ki, a másikban a piacokat vizsgáljuk.
Podcastunk múlt heti vendégei Mészáros Gergő, a Forbes újságírója, és Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója voltak.
Az adásainkat itt, a Forbes.hu-n is megtaláljátok, és a YouTube mellett a különböző podcastfelületeken is.
Akinek aláírt szerződése van, annak nem kell tartania attól, hogy bárki hozzányúlna a kedvezményes hitelekhez – mondta Gergely Péter, majd hozzátette, hogy legalábbis nagyon kicsi az esély egy ilyen lépésre. Az már más kérdés, hogy a választás után milyen feltételek mellett történhetnek új kihelyezések. A pénzügyi szakértő szerint a kamattámogatások jelentős terhet jelentenek az ország költségvetésének. A szakértő szerint ez azt jelenti, hogy nem a választás eredményétől függ az Otthon Start program fenntartása a jelenlegi feltételek mellett, hanem attól, hogy az ország ki tudja-e gazdálkodni a további hitelkihelyezéseket.
Tudatosabban nyúlunk a hitelekhez
Gergely Péter szerint a magyar lakosság tudatossága sokat fejlődött a hitelezés kérdésében. Néhány évvel ezelőtt még jellemző volt, hogy a háztartások a karácsonyi ajándékokat, vagy a nyaralásokat finanszírozzák hitelekből. Az elmúlt időszak nehéz gazdasági helyzete azonban megtanította az embereket, hogy ne verjék magukat felesleges adósságba.
Egy év után nem is fogunk emlékezni rá, hogy mit is kaptunk karácsonyra, viszont az ajándékra felvett hitelt hosszú ideig nyöghetjük
– mondta a szakértő. Hozzátette, hogy a lakáshitelek piacát túlnyomórészt az Otthon Start dominálta, a piaci jelzáloghitelek iránt nem volt számottevő kereslet az utóbbi időszakban. A személyi kölcsönök esetében is az a trend, hogy az igénylők átgondolt döntéseket hoztak. Sok esetben a munkájukat segítő eszközök beszerzését finanszírozzák, például autót vásárolnak a munkába járáshoz, vagy számítástechnikai eszközöket.
Természetesen lehet még javítani a pénzügyi tudatosságon. Sokan például nem vizsgálják felül a folyószámlájukat, és ezzel több tízezer forinttól esnek el évente.
A statisztikák szerint gyakrabban válunk, mint ahogy bankszámlát cserélünk
– hívta fel rá a figyelmet Gergely Péter. Szerinte ez azt jelzi, hogy van még hova fejlődni. A bankszámla konstrukciók elavulnak az évek során, kevesebb szolgáltatásért fizetünk magasabb díjat, mint egy új termékkel. A jogalkotó fel is lépett már ez ellen a szokás ellen és kötelezte a bankokat, hogy évente küldjenek díjkimutatást az ügyfeleiknek, hogy tisztában legyenek vele, mennyi pénz kerül feleslegesen a pénzintézetekhez a passzív hozzáállásunk miatt. A legjobb kedvezmények mindig az új ügyfeleknek szólnak, így érdemes néhány évenként megnézni, hogy milyen számlára válthatunk.
Minél több a bank, annál élesebb a verseny
Érdekes módon a piaci alapú lakáshiteleknél meglehetősen kicsi a verseny jelenleg. A bankok ezen a téren nem tolonganak az ügyfelekért, ami főként azzal magyarázható, amit már említettünk: nem keresik a jelzáloghiteleket az ügyfelek. Az Otthon Start ezt a piacot leuralta, erre pedig a pénzintézetek is reagáltak. A konstrukció keretében legfeljebb 3 százalék lehet az ügyfeleket terhelő kamat, de több bank ennek is aláígér. Az is előfordul, hogy további kedvezményekkel csábítják az ügyfeleket, hogy náluk igényeljék a támogatott hitelt.
Regisztrálj a Forbes.hu-ra, és kövesd csatornáinkat a YouTube-on és a Spotifyon!