A nemzetgazdasági miniszter nem engedi el a napirendről a bankok számának limitjét, ezúttal Facebook-posztban érvelt emellett.
Mi történt? „Egy kis közgazdaságtan: ha kevesebb nagy bank van, akkor a bankrendszer hatékonyabb (mérethatékonyabb), azaz olcsóbban működik. Ez lejjebb hozza a pénzügyi termékek árát, és így nagyobb versenyt generál” – írta ki egy emojik sorával tarkított Facebook-bejegyzésbe Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden. A poszt alig 12 órával az után született, hogy Nagy Márton a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást, ahol konkretizálta, melyik bankok maradhatnának korábban meghúzott ötös felső határánál.
Mit kell még tudni? A miniszter posztját azzal folytatta: „Erre nemzetközi példák is rendelkezésre állnak, úgy mint Svédország vagy Ausztria, ahol kevesebb mint öt nagy bank működik.” Nagy Márton az érdeklődőknek kommentben linkelte egy 2006 áprilisában (!) írt elemzését is, amely „A bankok hatékonysága a kibővült Európai Unióban” címet kapta. A hvg.hu ugyanakkor kiszúrta: az írásban nincs arra utaló nyom, hogy a Nagy Márton úgy gondolta volna, hogy az a jó, ha minél kevesebb a pénzintézet egy országban. Az írás alapvetően az (akkor) EU25-ök bankrendszereinek hatékonyságát vetette össze 1999-2003 között, arra is koncentrálva, hogy a külső tényezők, mint az infláció, a szabályozás vagy a koncentráció mennyire torzítja az összehasonlítást.