Nagy Elek az elődje, Parragh László luxusköltéseiről és „önkényes, kézi vezérléséről is beszélt”.
Mi történt? A vállalkozók mindennapi gondjai elől elzárkózó hozzáállással nyilvánult meg az előző vezetés – mondta Nagy Elek a Világgazdaságnak adott interjújában, amiben keményen nekiment a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) korábbi vezetőjének, Parragh Lászlónak.
Nagy, aki 2025-ben a 45. leggazdagabb magyar volt a BÁV Zrt. és Főtaxi érdekeltségével, több mint egy éve vette át a kamara irányítását. Három fő problémaként jelölte meg
- az előző vezetés országos koordinációjának hiányosságait,
- a vállalkozói problémák megértésének hiányát,
- valamint a kamara „önkényes, kézi vezérlését”.
Nagy kifogásolta, hogy Parragh Mercedes-Benz limuzinnal járt, amit kizárólagosan használt. Nagy állítása szerint most egy kisbuszuk van, amit a vezetőség bármely tagja használhat szolgálati céllal. Kritizálta a Szabadság téri Bank Centerben bérelt irodát, ehelyett „egy saját tulajdonú, jó minőségű, de mégis puritán irodaházba” költöztek Nagy Elek bevallása szerint.
Kontextus: Arra a kérdésre, hogy Parraghgal milyen a viszonya, Nagy azt válaszolta, hogy „a maga részéről lezárta a múlt vitáit.”
Az új kamarai irányokról Nagy többek között azt mondta, osztrák mintákat is átemelnek a reform során.
„A kamarai kampányban sok esetben a képzési rendszerben hoztunk osztrák működő példákat, mint olyat, amiből tanulnunk kell. Így sokat emlegettük, emlegetjük a WIFI-t, az Osztrák Gazdasági kamara gazdaságfejlesztési és gazdaság oktatási intézetét, amely Ausztria legnagyobb felnőttképzési intézete, és amelyhez hasonlóra nagyon nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak is.”