Las Vegasban, egy exkluzív eseményen árulta el a Samsung, hogy miért szakított az identitását korábban meghatározó technológiával, és milyen irányba fordult. A Forbes.hu beszámolója.
Sokan kiakadtak, amikor három és fél évvel ezelőtt a Samsung bejelentette, hogy felszámolja az LCD-kijelző gyártást, az üzemeket, sorokat pedig eladja a nagy rivális kínai TCL-nek. Úgy értékelték, hogy ezzel a koreai gigász nem csak eltemeti a múltat, illetve elengedi az identitásának fontos részét, hanem végérvényesen felégeti a hidakat maga mögött. A kiforratlan alternatívákért feláldozza a biztonságot, amely, ha ugyan korszerűtlen is, legalább már bizonyított, de komoly kockázatot vállalva nagy veszélynek teszi ki magát.
A konszern kijelzőkért felelős leányvállalata, a Samsung Display egy exkluzív nemzetközi eseményen ismertette az eredményeket, illetve vázolta a stratégiáját. Az eseményre a Forbes.hu is meghívást kapott a kevés európai médiumok egyikeként, így első kézből értesülhettünk a részletekről.