A gyerekek még nem rakják össze fejben, hogy a kellemetlen kórházi kezelések azért vannak, hogy meggyógyuljanak. Vannak kicsik, akik hónapokig, akár évekig vannak kórházban. A Nevetnikék Alapítvány sárgaköpenyes önkénteseinek küldetése, hogy kissé boldogabbá tegye a gyerekek számára ezt az időt, hogy minél kevesebben szerezzenek sebeket a kezelésük alatt.
Egy hideg decemberi délutánon egy család hazaér a karácsonyi látogatásból. A gyerekek gyorsan a karácsonyfa köré gyűlnek játszani az ajándékokkal. Apa elindít a tévében egy ezerszer látott karácsonyi filmet, miközben elkezdi a rendrakást. Anya magához veszi a sárga köpenyt és visszaül a volán mögé. December 25. van, és még sok gyerek karácsonyát kell egy kicsit boldogabbá tenni – pillanatkép egy önkéntes napjáról a Nevetnikék Alapítványnál.
A civil szervezetet Kőműves Glória alapította 17 évvel ezelőtt, 2008-ban. Az alapítvány a Dél-Dunántúlon tevékenykedik és a kórházakban lévő gyerekekkel foglalkoznak. Játszanak velük, mesefalat festenek az intézményekben, sok helyen kincsesládákat telepítenek, hogy a kicsik ne egy ijesztő, kellemetlen élményként éljék meg az orvosi vizsgálatokat.
Feldolgozni a gyerekkori élményeket nem lehetetlen, de sokkal nehezebb és nagyobb munka, mint megelőzni, hogy egyáltalán traumatikus élmény legyen egy kórházi kezelés
– mondja Glória.
Fotó: Sebestyén László / Forbes
A Forbes.hu-nak mesélt arról, hogy még tinédzserként fogant meg benne az a felismerés, amiből a Nevetnikék megszületett. Tizenéves korában egy barátnője került kórházba és a látogatások alatt megállapította, hogy mennyire unalmas is huzamosabb ideig az egészségügyi intézményben lenni. Ez a felismerés vezette oda, hogy kezdetben heti egyszer látogatta a kórházban lévő gyerekeket, hogy kicsit feldobja a napjukat. „Azáltal, hogy lehetőségem volt bemenni a kórházba, rájöttem, hogy a legkisebb probléma az, hogy a gyerekek unatkoznak. Vannak, akik nagyon hosszú időt töltenek bent és sok lelki sebet szereznek.”
Segíteni ezeknek a gyerekeknek, a kórházban töltött idejüket akár csak egy kicsit kellemesebbé tenni, legyen szó egy délutáni vizsgálatról, vagy akár egy hónapokig tartó kezelésről – ez a motiváció hajtja Kőműves Glóriát és a Nevetnikék Alapítvány önkénteseit. A kórházlátogatás és a közös játék mellett ma már mesefalat is festenek, bábelőadásokat tartanak, kincses ládákat helyeznek el a kórházi osztályokon, vagy játékokat készítenek.
Soha nem felejtem el azt a pici ovist törött csuklóval, ahogy tátott szájjal figyeli a bábelőadást és nem sír. Ennyire el tudtuk terelni a figyelmét.
A Nevetnikék egy pécsi alapítvány, az itteni kórházakban kezdte meg a működést, de ma már több mint 1600 önkéntest koordinálnak a dél-dunántúli régióban. Ez komoly kihívás. Az alapítvány elérte azt a határt, ahonnan nagyon nehéz lenne úgy növekedni, hogy az ne menjen a munkájuk kárára. „Nem tudunk mindenhol ott lenni és nem is feltétlenül az a cél. Mi arra tettük le a voksunkat, hogy oda megyünk, ahol a legnagyobb a szükség. Vannak olyan vidéki városok, ahol nagyon civil szervezetek sincsenek, szóval ahhoz, hogy segíteni tudjunk egy önkéntes kultúrát kell megalapoznunk.”
Olyan önkéntesek képzésén is dolgoznak, akik aztán az ország más városaiban is el tudják indítani a saját szervezetüket a gyerekek érdekében. Ehhez a Nevetnikék megadja azt a tudást, amit a 17 év alatt szereztek.
Településenként nagyon eltérő, hogy mennyire vesznek részt az emberek az ilyen kezdeményezésekben. Az egyik városban egy Facebook-poszt hatására tízszeres túljelentkezést tapasztalnak, máshol annak is örülnek, ha jelentkezik valaki. Viszont a társadalom nyitott a változásra Glória szerint. Rengeteg munkát fektetnek azokba az önkéntes-toborzó kampányokba, amiken keresztül a lakosok megismerhetik a munkájukat. Ez a munka szerinte kifizetődik, volt olyan város, ahol a kezdeti bizalmatlanság helyét lelkes önkéntes munka vette át.
Glória kihívásnak tartja még az adománygyűjtést. A Nevetnikék Alapítvány is pénzből működik, főként magán és intézményi adományokból tartják fenn magukat. Elmondta, hogy az idei évben 90 millió forintot költöttek el. Ebből a pénzből három városban biztosították a tevékenységüket és több szervezet képzését is finanszírozták. Hozzátette, hogy az alapítvány fejlődésével a kiadások is nőnek, de van, amiből nem engednek.
„Egyetlen gyereken sem akarunk spórolni.”
Ne arra emlékezzen a gyerek, hogy mennyire fájt a szuri
„A kórház alapvetően egy jó intézmény, ahova azért megyünk, hogy meggyógyuljunk, de a gyerekek, főleg a legkisebbek ezt még nem fogják fel” – magyarázza Glória. Szerinte a kicsik csak annyit érzékelnek, hogy van egy problémájuk, például fáj a hasuk, és ezt tetőzik egy ijesztő hellyel, ismeretlen emberekkel és kellemetlen kezelésekkel. „Nem törvényszerű, hogy egy kórházban a gyerek traumatizálódik.”
Fotó: Sebestyén László / Forbes
A kutatások azt mutatják, hogy sokkal könnyebb ezeket az élményeket feldolgozni, ha a kezelés elején a gyerekek érzik, hogy biztonságban vannak és egy barátságos légkör veszi őket körül. Ha ez az érzés az orvosnál töltött idő végéig kitart, akkor a kicsikben ez a pozitív élmény marad meg és nem az, hogy mennyire fájt a szuri. Természetesen, amikor nem egy kezelésről, hanem egy hosszú folyamatról van szó, akkor sokkal nagyobb munka, hogy ez az élmény feldolgozhatóvá váljon.
A leghosszabb idő négy és fél év volt, amit egy gyerekkel foglalkoztunk. De nem biztos, hogy ez is marad a leghosszabb eset. Foglalkozunk gyerekekkel, akik nagyon súlyos betegek.
Amellett, hogy a Nevetnikék önkéntesei meglátogatják a kórházban lévő gyerekeket játszanak is velük, illetve Glória elindította az interaktív mesefal-festő programot is. Mint mondja, a programjaiknak volt egy evolúciója. A látogatások alatt látták, hogy az ambulancián is rengeteg gyerek várt a kezelésekre és velük is elkezdtek játszani. Ugyanakkor, ahogy a Nevetnikék egyre ismertebb lett és több helyre hívták őket, már nem tudtak mindig ott lenni. Ekkor indult el az interaktív mesefal ötlete, amibe beépítettek kéttucatnyi fa játékot. Ezekkel a gyerekek akkor is tudnak játszani, amikor az önkéntesek éppen nincsenek ott. Az eredmény az lett, hogy sok gyerek a kezelések után tovább akart játszani, nem akartak hazamenni. Ez a jelenség hívta életre a Kincsesláda projektet, amiből a vizsgálatok után a gyerekek kiválaszthattak egy játékot, amit hazavihettek magukkal.
Ezekkel az ötletekkel sikerült átkeretezni a kórházi élményt. Kevésbé egy ijesztő, fehér falú hely volt már a kórház, ahol kellemetlen kezelések és fájdalom várta a kicsiket, hanem egy barátságos mesevilág, ahol még meg is gyógyulnak.
Glória hozzáteszi, hogy már vannak kis gyűjtők is a gyerekek között. Azokra gondolt, akiknek rendszeres kezelésre kell járniuk, de már nem félnek, hiszen tudják, hogy a nap végén egy újabb játékkal térhetnek haza.
Toborzás és képzések
A civil szervezet munkájának szigorú követelményei vannak, ami már a toborzás során is hangsúlyos. Az olyan tevékenységekhez, mint a mesefal-festés, vagy a játékkészítő műhely viszonylag sokan tudnak csatlakozni, de az már más kérdés, hogy kit engednek a gyerekek közelébe.
A gyerekekkel foglalkozó önkéntesek egy nagyon hosszú folyamaton mennek végig, mire elkezdhetik a munkát, magyarázza Glória. Csoportos helyzetgyakorlatok, interjúk, szociális készségfelmérő tesztek és többszörös szűrők várnak rájuk, mielőtt egyáltalán a képzési programban részt vehetnek. Itt mentorokkal mennek a kórházba a gyerekekhez, ahol folyamatosan figyelik, hogyan tudnak a kicsikhez kapcsolódni. Ezzel párhuzamosan zajlanak azok a képzések, amiken megtanulják, miként lehet feloldani egy beteg kisgyerek szorongását.
Ennek a folyamatnak a végén tartanak a jelöltek egy bemutató foglalkozást. Ezt, ha sikerrel teljesítik is, csak kezdők lesznek, akik egyedül nem mehetnek be a gyerekekhez.
Ez egy több hónapos folyamat, ami alatt rengeteg emberrel találkoznak. Nevetnikékesekkel és egészségügyi dolgozókkal. Mire oda jutnak, hogy bemehetnek a gyerekekhez, mi már rengeteg mindent tudunk róluk.
Hozzátette, hogy mindezek mellett az önkénteseknek minden gyermeklátogatás után beszámolót kell készíteniük, amiben mindennek szerepelnie kell, ami a foglalkozáson történt.
A képzések lényege, hogy az önkéntesek minden helyzetre fel legyenek készülve. Glória azt mondja, hogy nem mindegy, hogy az intenzív osztályra, a belgyógyászatra, vagy a gyermek pszichiátriára mennek. Fel kell készülni arra is, hogy a kicsik nagyon zárkózottak és félnek, illetve azt is meg kell tanulni, hogy miként vegyenek ölbe egy csecsemőt, akiből csövek állnak ki. Például azt is el kell sajátítani, hogy hogyan közeledjenek egy magára hagyott csecsemőhöz úgy, hogy ne ijedjenek meg az önkéntesektől.
Nincs, akit nem érintene meg lelkileg a találkozás a nehéz sorsú gyerekekkel
Forbes
A kiválasztási folyamat során a Nevetnikék figyel rá, hogy olyan önkéntesekkel dolgozzanak, akik lelkileg bírni fogják ezt a munkát. Szűrik azt, hogy a jelentkező képes-e a gyerekek mellett lenni és Glória szerint viszonylag hamar kiderül, ha valakinek mégsem ez a világa.
Emellett az is fontos, hogy azok az önkéntesek, akik ott vannak a gyerekek mellett, megkapják a szükséges támogatást, az alapítvány pedig erre is nagy hangsúlyt fektet. Glória szerint a közösség tagjai segítik egymást és meg van az a szakmai támogatás is, amivel megelőzhető a kiégés.
Van egy védőháló, ami megtámogatja azokat az önkénteseket, akik mélypontra kerülnek. Ebből erőt tudnak meríteni, hogy ott lehessenek a gyerekek mellett, hiszen végeredményben ez a legfontosabb.
Hozzátette, hogy meg kell érteni, hogy ezeknek a gyerekeknek szükségük van az állandóságra. Az önkénteseik vállalják, hogy ez egy hosszú elköteleződés. A Nevetnikék ehhez megadja a szükséges képzéseket és támogatásokat és a szervezők büszkék rá, hogy az önkénteseik valóban évekig a gyerekek mellett vannak.
Lemorzsolódás inkább az élethelyzetekben történő változások miatt fordul elő. Új munka, költözés, egy gyerek születése a családban, ezek azok az események, amik után valaki nem folytatja az önkéntes tevékenységet. Glória szerint ezt a folyamatot is segíteni kell, hiszen nehéz az elválás, ha valaki évekig ott volt a kórházakban.
Az önkénteseknek azonban fel kell készülniük az igazán nehéz sorsokra, melyekkel találkoznak. Glória egy kislány esetét emeli ki, aki nagyjából egy évig volt bent a kórházban és az önkéntesek végig követték az állapotának romlását.
Még a nyáron került be, így az önkéntesek iskolai előkészítő feladatokat vittek neki, hogy amikor visszatérhet az osztályterembe, ne legyen lemaradásban. A kivizsgálás mindeközben nagyon elhúzódott, és fél év alatt olyan regresszió ment végbe, hogy már az is kihívás volt, hogy a háromszöget betegye a formaillesztős játékba.
Az alapítvány vezetője szerint az ilyen esetek nagyon megviselik az önkénteseket. Ilyenkor szembesülnek azzal, hogy néha az energia, a figyelem és az egészségügyi dolgozókkal közös munka is kevés tud lenni.
Glória szerint nehéz eset még az is, amikor egy önkéntes játék közben szerez tudomást például családon belüli bántalmazásról. A gyerekek kötődni kezdenek a sárgaköpenyes, nevetnikékes önkéntesekhez, biztonságban érzik magukat és egy idő után mesélnek nekik ezekről a dolgokról. Az önkéntesek ilyenkor elindítják a szükséges folyamatokat, aminek a végén már volt példa családból kiemelésre is.
Vannak gyerekek, akik magukra maradnak a kórházakban
A Nevetnikék önkéntesei karácsonykor is látogatják a kórházakat. Glória szerint ilyenkor még kicsit fontosabb is, hogy segítsenek.
Amikor én is mentem az önkéntesekkel karácsonykor a kórházba, nem nagyon volt olyan szülő, aki ne sírta volna el magát.
Az egészségügyi dolgozók arra törekednek, hogy az ünnepek alatt a gyerekek haza mehessenek, így a kórházban csak azok töltik a karácsonyt, akiket friss baleset ért, éppen lebetegedtek vagy olyan rosszul vannak, hogy nem mehettek haza. A kórház ilyenkor csendesebb, a bent lévő gyerekeket egy kórterembe gyűjtik, ahol az önkéntesek foglalkozást tartanak nekik.
„Ők tényleg nagyon rosszul vannak” – mondja Glória. Ilyenkor az a szokás, hogy megkérdezik az ápolónőket, hogy kik vannak bent, milyen állapotban és van-e, aki egyedül van.
Ezután az önkéntesek elindulnak, benyitnak a kórtermekbe és van körülbelül egy percük elnyerni a gyerekek bizalmát. A kicsik ahhoz vannak szokva, hogy amikor nyílik az ajtó, valami kellemetlenség következik. Ezért hordunk mi, nevetnikékes önkéntesek sárga köpenyt, hogy azonnal feltűnjön a piciknek a különbség.
Fontos, hogy a gyerekek mondhatnak nemet, emeli ki Glória. Ha nem sikerült elnyerni a bizalmukat, akkor elküldhetik az önkénteseket, de az esetek többségében beinvitálják őket a kórtermükbe. Azt is elmondta, hogy a jobb állapotban lévő gyerekeket akár ki is hívják, hogy a közös játszó szobában csapatfoglalkozáson vegyenek részt. Azonban sokszor olyan betegek, hogy erre nincs lehetőség. Vannak gyerekek, akiknek az is nehezükre esik, hogy jelezzék, hogy nyitottak az önkéntesek munkájára.
A kórházlátogatások alkalmával azok a gyerekek élveznek prioritást, akik egyedül vannak, tehát nincsenek bent a szüleik. Ez sajnos nem kirívó eset, mondja Glória.
Ha a kórház messze van és még otthon is van több gyerek, akkor nem minden szülő tudja megengedni magának, hogy ott legyen a kórházban. „Hogyha a kezelések hosszú ideig, akár hónapokig tartanak, akkor a szülők is elfáradnak és ritkulni kezdenek a látogatások.”
Ez érzelmileg megviseli a gyerekeket, ezt nevezik hospitalizációnak. Velük máshogy kell bánni, mint egy biztonságosan kötődő gyerekkel. Még a csecsemőknél is fel kell oldanunk ezt a folyamatot, mielőtt kivesszük dajkálni őket a kiságyból. Azon is dolgozunk, hogy ezt a folyamatot lassítsuk, hogy minél kevésbé menjen végbe bennük ez az érzelmi károsodás.
Glória szerint rendkívül fontosak a csoportos foglalkozások. Ha a gyerekek vannak olyan állapotban, hogy ezeken részt vegyenek, akkor ez nagyon nagy segítség lehet. „Ha összebarátkoznak, nem lesznek egyedül akkor sem, ha nekünk már el kell mennünk” – fogalmazta meg az összetartás erejét.
Szerinte jó, ha kötődés kialakul ki önkéntes és gyerek között, hiszen segíti a feldolgozást, ha van olyan, akit a gyerek már felismer az arcáról, a hangjáról, vagy az illatáról. Törekednek rá, hogy ezt a kötődést elősegítsék. „Amikor a gyerekek kikerülnek a kórházból, akkor csak picit gyászolunk, hiszen sokkal nagyobb az öröm, hogy meggyógyultak. Mi a Nevetnikéknél egy átmeneti állomás kell, hogy legyünk az életükben” – mondja az alapítvány vezetője.
Kőműves Glória a jövőbeni tervekről azt mondja, hogy a legfontosabb a diverzifikáció lesz az adománygyűjtésben. Örülnek minden segítségnek, de végeredményben az a legnagyobb kérdés, hogy mennyi pénzből tudnak gazdálkodni. Hozzátette, hogy megvan a víziójuk arról, hogy a következő 3-5 évben hova akarnak eljutni.
Vannak még fehér falak, gyerekek, akik mellett nem tudunk ott lenni és olyan kicsik, akik még üres kézzel mennek haza a kórházból. A mi kis térségünkben is van még hova fejlődnünk, így az a cél, hogy az adományozási lábat erősítsük és még több embert vonjunk be ebbe a munkába.
