Kifizetetlen alvállalkozók, a piacinál magasabb profit, minőségi kifogások. Ilyen indokokkal próbálják újabban távol tartani a leggazdagabb magyart egyes állami beruházásoktól.
Mi történt? A Szabad Európa forrásai szerint az október végén megjelent 884 milliárd forint értékű vasútfejlesztési pályázatokat olyan feltételekkel írták ki, hogy azok ne essenek jól Mészáros Lőrinc cégeinek, a reptéri vasút kivitelezőjének kiválasztásában pedig kifejezett cél, hogy a leggazdagabb magyar érdekeltségei ne rúgjanak labdába – írja a lap.
Magyarországon két minisztérium felelős a vasúti fejlesztésekért, a Nemzetgazdasági-, valamint az Építési és Közlekedési tárca. A lap forrásai szerint az NGM részéről „egyértelművé tették, hogy Mészáros Lőrinc céges érdekeltségeit nem akarják a reptéri vasúti koncesszió fővállalkozói között látni” – és hasonló lehet a hozzáállás Lázár János minisztériumában is.
„Mondhatni, hogy ez a szándékok szerencsés egybeesése: ugyanis a szóba jöhető, komolyan vehető cégek maguk is a hátuk közepére kívánják, hogy egy ilyen nagyságrendű, bonyolult beruházásban Mészáros Lőrinc vállalkozásaival kelljen huzakodniuk” – mondta az egyik informátor.
A lap szakmai forrásai szerint Lázár minisztériuma is lehetőleg Mészáros-érdekeltségek nélkül képzelné el a következő évek vasúti beruházásait. Legutóbbi vasútfejlesztési kiírásaikban minden esetben pontos ajánlati árat tüntetnek fel, ami egyébként nem kötelező, ráadásul a lap forrásai szerint reális piaci árakat, ami azt jelenti, hogy a nyertes nagyjából tíz százalékos profitra számíthat, szemben a gyakran 30 százalékos Mészáros-féle árrésekkel. cégek dolgozni szoktak. A 24.hu például nemrég írta meg, hogy a V-Híd megtámadta az ÉKM Gubacsi hídra kiírt tenderét, többek között azért, mert kifogásolta az előre 10 százalékban maximált nyereséghányadot.
Kontextus. Lázár János a hvg-nek nyilatkozva hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy ha a Mészáros-cégeknek nem elég a tíz százalékos árrés és nem fizetik ki rendben az alvállalkozóikat, akkor kizárhatják őket a közbeszerzésekből. A lap szerint több egymástól független forrástól is úgy tudják, komolyan felmerült kormányzati körökben, hogy Orbán Viktor a választások után, annak eredményétől függetlenül „megszabadul” a leggazdagabb magyartól, és másra bízza majd a Fidesz gazdasági hátországát.