Miért ne indulna újra? Hernádi szerint ennek egyrészt fizikai okai vannak, másrészt teljesen új elosztási rendszereket kellene működtetni. Kifejtette, hogy végső soron az ukrán és a magyar politikusoknak is az áll érdekükben, hogy a Barátság kőolajvezeték működőképes maradjon.
Közben Szijjártó Péter bejelentette, hogy konzultált az orosz energiaügyiminiszter-helyettessel, aki közölte, hogy sikerült olyan megoldást találniuk, aminek a segítségével ismét elindulhat a szállítás. Kezdetben tesztüzemmódban, de csütörtöktől újraindulhat a kőolajszállítás Magyarországra a Barátság vezetéken keresztül – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.
Mi van, ha nem indul újra? Ha augusztus végéig Oroszország nem tudja újraindítani a vezetéket vagy Ukrajna nem támogatja azt, akkor Hernádi szerint Szlovákiában azonnal a stratégiai tárolókhoz kell nyúlni. Magyarországon pedig éppen karbantartás van, ezért a magyar piac 20 százalékát Szlovákiából látják el. Ha pedig Szlovákia hozzányúl a tartalékaihoz a törvények értelmében nem exportálhat, így szeptember 1-től, ha nem indul újra a Barátság-vezeték, akkor 20 százalék azonnal ki fog esni.
Akkor mi lesz Magyarországgal? Jelenleg üzemi tartalékokból el tudják látni a finomítókat – céli Hernádi. Ha ez elfogy, akkor a 25-30 napra elegendő stratégiai készletekhez nyúlnak hozzá, közben növelniük kell a kőolajbehozatalt a tengerről. Az Adria irányából ugyanúgy orosz kőolajat hoznának fel, de sokkal drágábban. Ha csak az Adria felől érkezne kőolaj az szerinte 200 millió dollárral emelné a szállítási költségeiket.