Technikai hiba lenne? Az ügyfél kétségbeesetten kereste, hová tűnt a pénz, de a magyarázatra várnia kellett. A kincstárnál ugyanis nincs 24/7-es ügyfélszolgálat, csak „hivatali időben” érhetők el az ügyintézők. Általában 8-17 óráig, szerdán este 8-ig, pénteken pedig csak délután 2-ig fogadják a hívásokat. Másnap reggel pontban 8 órakor hívta az ügyfélszolgálatot, ahol fél órás várakozás után egy kissé ingerült ügyintéző közölte vele, a hiánynak technikai oka van.
A kamat már nem látszik az állampapír-sorozaton, mivel annak a jóváírása most folyik, délután 2-től kezd megjelenni a számlákon. Magát az állampapírt viszont már csak a kamat nélküli, 99 százalékos árfolyamon lehet eladni.
Az ügyintéző azt is elárulta, hogy sokan hívják emiatt az ügyfélszolgálatot. Arra a felvetésre, hogy mi lenne, ha ezt az információt az elektronikus felületeken is megjelenítenék, hogy az ügyfelek ne pánikoljanak, hanem nyugodtan hajthassák álomra a fejüket, közölte: folyamatosan fejlesztik a rendszereket.
Kiket érinthet? Nem csak a 2028/I, de a többi lakossági állampapír esetében is ugyanez a helyzet. Most pedig, hogy február második felében szinte naponta fizetnek kamatot a sorozatok, sőt van, hogy egy napon több állampapír kamatfizetése is esedékes, a jellemzően stabilan emelkedő kincstári egyenlegek a már említett technikai okok miatt ingadozhatnak. Sok kisbefektetőt érinthet tehát ez, hiszen lakossági állampapírban 822 ezer, ezen belül PMÁP-ban 550 ezer embernek van megtakarítása.
Érdemes tudni:
Mit lehet tenni? Ha a számlatörténetben nem látszik, hogy bárki idegen kivett volna pénzt az értékpapírszámláról, és éppen csak a legközelebb esedékes kamat összege hiányzik, nem kell aggódni, hamarosan magától rendeződni fog az egyenleg. A kincstárból idegen számlára egyébként is nehéz átutalni a pénzt, hiszen csak regisztrált bankszámlára enged utalni a rendszer. Ráadásul az sem megy azonnal, a regisztráció után 24 órán át várni kell, csak ezt követően indulhat el a kiutalás. Az ügyfelek az újonnan regisztrált bankszámlákról is értesítést kapnak, ahogy a kiutalásokról is. Emiatt jóformán lehetetlen észrevétlenül, a beleegyezésük nélkül elvinni a pénzt a kincstárból – fogalmaz a szakmai portál.
Mitől érdemes mégis tartani? A csalóknak ugyanakkor nagyon is kedvezhet az államkincstári rendszer virtuális kamateltüntetése, hiszen a kiberbűnözők előszeretettel hívják fel az ügyfeleket azzal, hogy támadás érte a számlájukat, és ajánlják fel, hogy biztonságba helyezik a pénzüket – figyelmeztet Herman Bernadett, a Bank360.hu pénzügyi szakértője. Természetesen hazudnak, a biztonságba helyezés az esetükben a pénz ellopását jelenti. A következő napokban, a kamatfizetések idején éppen ezért különösen fontos, hogy ne hallgassanak ezekre a bűnözőkre azok, akik még nem ismerik az államkincstári rendszernek ezt a sajátosságát, és tényleg a várva várt kamatuk eltűnésétől tartanak.