„Az a baja velem minden barátomnak, hogy ha elmegyünk külföldre múzeumba vagy színházba, ott is elkezdek ötletelni, dolgozni. Rögtön írok a marketingnek, hogy szevasztok, hadd barátkozzak! Egyszerűen nem áll le az agyam.”
„Gyakran kérdezik tőlünk, miért csinálunk annyi mindent egyszerre. Mert a keresletet és kínálatot egyszerre kell létrehoznunk. Ha ráveszem a céget, hogy jöjjön be a művészetbe, hiteles választékot kell neki kínálni színházi, klasszikus zenei, táncos vagy képzőművészeti projektekből. Közben a művészeket is nevelni kell, hogy értsék, miért van szükség piaci finanszírozásra.”
Első körben abban segít a cégeknek, hogy például igényes művészeti produkciókat hívjanak a rendezvényeikre. Ami nehéz, pár feles után az ötvenezres DJ-t is ugyanúgy élvezi a közönség – ehhez képest a magaskultúrát képviselő együttesek, például a kamarazenekarok inkább 150-200 ezer forintba kerülnek egy estére. „Ennyi járna a munkatársaknak” – mondja. A csúcs az, ha a vállalatot meg tudja győzni, hogy szponzor vagy mecénás legyen, ám ez legalább másfél-két év.
A PR alapjait a Trigránitnál tanulta meg, aztán másfél évig a Képzőművészeti Egyetem kommunikációját vitte. „Huszonöt évesen kiálltam a hetvenéves professzorokból álló szenátus elé. Mindenki mosolygott. Szerintem azt gondolták, hadd csinálja ez a kisgyerek, amit akar” – nevet. Ott kezdett megismerkedni a képzőművészeti élet szereplőivel, ebből jött a komolyzene, a színház és a tánc világa.
Portfóliójába bekerült többek között a KaposFest zenei fesztivál, Orlai Tibor független színháza, a Budapest Art Week és az Art Market is. „Nagyon élveztem, hogyan lehet egyik projektből a másikba átvinni valamit. Mindig gyűlöltem, hogy a művészek elvannak a maguk kis buborékjában.” Frenák Pál kortárstánc-társulatát Rost Andrea operaénekessel szervezte közös előadásba az Erkelben, hozza fel mint személyes rekordot.
Itt van egy csodálatos világ, ami nem fog össze
Máté ott állt a Madách téren 2018 őszén, amikor a tao kivezetése miatt tüntettek. Elgondolkodott, hogyan lehet, hogy itt van egy csodálatos világ, a kultúráé, ahol mégsem fognak össze a szereplők. Egyenként elmesélték, ki mikor ment a minisztériumba lobbizni, de az fel sem merült, hogy együtt is megtehették volna.
Tíz év taotámogatás alatt szerinte végképp elhalt még a gondolat is, hogy piaci alapon is lehet kultúrával foglalkozni. Ekkor jött az ötlet: ha ilyen széles kapcsolatrendszert tud mozgatni a művészeti szcénában, már csak a vállalatit kell hozzátenni, hogy abból jó együttműködések születhessenek. És mi kell a topmenedzsereknek? Hát egy szép magazin, amiben ha szerepelhetnek, büszkék lesznek magukra, hogy támogatják a kultúrát. „Ez lényegében egójáték” – mondja Máté.
2019 februárjában ki is adta az Art Is Business első számát, majd ősszel az első díjat mecénásoknak, innovatív alkotói közösségeknek. A kickoffon megjelenő százötven-kétszáz vendég hetven-nyolcvan százaléka még a művészeti szférából jött, ma már ötezres a körülöttük lévő közösség, és az arány is megfordult. Tavaly felhívott harmincöt vezetőt, hogy mentoráljanak egy-egy művészeti csapatot, mindenki igent mondott.
Első partnerük az Oppenheim Ügyvédi Iroda volt, ők ma is szponzorálják az Art Is Business díjat. „2016-ban, az első novelláskötetemnél találkoztam Mátéval, figyelmes, érzékeny PR-esként ajánlották” – mondja Légrádi Gergely, az iroda partnere, az eSzínház alapítója. (Miniportré: 2024/5) Idővel utóbbira is kiterjedt az együttműködésük.
Amikor az Art Is Business ötletével megkereste őt Máté mint ügyvédet, talán naivnak gondolta volna a terveit, ha nem ismerte volna korábbról. „Imponált, hogy kitartó, nyugodt – folytatja Gergely. – Nem akar három hét alatt mindenhol ott lenni, hanem időt és teret hagy, hogy megvalósuljanak az elképzelései.”
