Nemzetközileg terjeszkedik, és tőzsdére megy a Gránit Bank. Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató nem tart attól, hogy kellemetlen kéréseket kapna. Hogyan lesz AI-alapú a bank, miként versenyeznek a Revoluttal és mit beszéltek valójában Nagy Mártonnal a THM-plafonról? Interjú.
A Gránit Bank története 2010-ben indult, amikor Demján Sándor és társai megvásárolták azt a Wallistól (ekkor nevezték át a bankot). Az „alapítócsapatnak” már akkor tagja volt a bank elnök-vezérigazgatója, Hegedüs Éva, aki 14 éve vezeti a Gránitot. A kezdetektől digitális, vagyis fiókhálózat nélküli bankként indultak, számos innováció fűződik a nevükhöz. 2010-ben már kimondott cél volt, hogy a bankot tőzsdére kell vinni.
A pénzintézet azóta számos tulajdonosváltáson esett át: az állam többször is be- majd kiszállt, 2021-re már Hegedüs volt a bank főtulajdonosa, 57 százalékkal. Az év végén jött a bejelentés, hogy Tiborcz István veszi meg a részét (egy tőkeemelés után Tiborcz részesedése ugyan hígult, de a bank legtöbb részvénye így is nála maradt). A Gránit most újabb mérföldkőhöz ért: tőzsdére mennek.