Már formálódik egy olyan új csúcsszervezet, amely az élelmiszerbiztonságért és kiskereskedelemért lenne felelős.
Mi történt? Nemzeti Kereskedelmi Hivatal néven formálódik egy olyan új csúcsszervezet, amely az élelmiszer-biztonságért és kiskereskedelemért lenne felelős – értesült a Népszava több szakmai forrásból. Úgy tudják, a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium alá kerülő új hivatalhoz meglehetősen sokféle feladatot rendelnének, akár más tárcáktól átcsoportosítva is. Forrásaik szerint ide kerülne többek között a Miniszterelnökség alá tartozó kormányhivataloktól a fogyasztóvédelmi ellenőrzés, továbbá a kereskedelempolitika területe. A legnagyobb falat az élelmiszer-biztonság lenne, de úgy tudják, erről még nem született végső döntés.
Kontextus. Az új csúcshivatal létrehozása egyenes következménye lenne az előzményeknek. Idén januártól ugyanis – miként arról maga a tárca is beszámolt – már a Nemzetgazdasági Minisztérium felelősségi körébe tartozik a kereskedelem és a fogyasztóvédelem. Mint forrásaink fogalmaztak, a közigazgatás karcsúsítása mellett az egyéni ambíciók is szerepet játszanak az újabb átalakításában: Orbán Viktor miniszterelnök „aktuális adu ásza”, Nagy Márton vállalkozott arra, hogy „kihozza a maximumot” az ágazatból, s ehhez jóváhagyást is kapott.