Több mint 800 millió eurót adózott tavaly az OTP és további hat nyugati bank Oroszországban, ez négyszer akkora, mint az ukrajnai invázió előtti időszak átlagos összege.
Mi történt? Az ukrajnai invázió előtti időszakhoz képest megtriplázta a nyereségét 2023-ban hét nagy nyugati bank, köztük az OTP Oroszországban, emiatt pedig négyszer annyi adót fizettek Moszkvának, mint 2021-ben – írja a Financial Times nyomán a hvg.hu.
Ezek a bankok tavaly együtt több mint hárommilliárd eurós nyereségről jelentettek. A profitok megugrása a Moszkvának fizetett adó megugrásával járt együtt, mely összeg a 2021-es 200 millió euróról tavaly több mint 800 millió euróra emelkedett.