Az ételkiszállító vállalat válasza alapján ők egyáltalán nem alkalmaznak olyan futárokat, akik alig, vagy egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet.
Mi történt? A Wolt állítása szerint nem alkalmaz vendégmunkásokat. A Woltot a Világgazdaság kereste meg, cikkükből kiderült: a cég futárai nem munkavállalók, hanem szolgáltatási szerződéssel szállító partnerek, akik számára három szerződéses forma áll rendelkezésre a futárok csapatába való belépéskor: egyéni vállalkozóként, szövetkezeten keresztül vagy flottapartneren keresztül. Az ételkiszállító vállalat válasza alapján a lap úgy értelmezte: nem alkalmaznak, és partnerként sem állnak szerződésben olyan futárokkal, akik alig, vagy egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet – annak ellenére, hogy mint a Világgazdaság megjegyezte, a gyakorlatban sokszor fordul elő, hogy ilyen futárok érkeznek a vásárlókhoz. A Wolt szerint ez csak azért van, mert „könnyebb észrevenni őket az utcán vagy találkozni velük, amikor kiszállítják a rendeléseinket”.
Miért érdekes ez? A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) múlt héten tette közzé a konkrét számokat arról, hogy 2023-ban hány külföldi vendégmunkás dolgozott Magyarországon, és hogy mely országokból érkezett a legtöbb vendégmunkás. Ugyanakkor a KSH friss adatai sokkal alacsonyabb számokat mutattak, mint amiről a kormány tud. Jelenleg mintegy 120 ezer vendégmunkás dolgozik hazánkban – közölte ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium. A különbség 30 ezer fő.