A felső vezetést is átszervezik, de durva racionalizálásba kezd a Nyílt Társadalom Alapítványok. A szervezetet nemrég vette át Soros György fia.
Soros György 25 milliárd dollárnyi vagyont kezelő nonprofit alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundation, OSF) a szervezet szóvivője szerint mintegy 40 százalékkal csökkenti alkalmazottai számát, miközben különböző vezetői pozíciókat szervez át – írja a Wall Street Journal.
Az alapítvány már hónapokkal ezelőtt meghozta a döntést a létszámcsökkentésről, mint mondják, azért hogy rugalmasabb szervezetté váljon. A lap az átszervezésre rálátó forrásai alapján arról ír, hogy a lépésnek semmi köze ahhoz, hogy Soros 37 éves fia, Alex vette át a szervezet vezetését nemrég (az utódlás hátteréről itt írtunk). Magát a döntést a héten hagyta jóvá az OSF igazgatótanácsa, amelynek elnöke Alex.