A mai cégvezetők is tanulhatnak a sörfőző Dreherek családtörténetéből, melyben alapból is akadtak fordulatok, Iglódi Csaba fikcióban bővelkedő könyve, a Dreher-szimfónia viszont egyenesen kalandregény lett. Ha bizonyos részleteit ki is színezte a generációról generációra öröklődő sörbirodalom alakulásának, abban azonban nem tért el a valóságtól, hogy üzleti döntési dilemmákat, családi perpatvarokat és piaci nehézségeket mutat be. Interjú az elsőkönyves szerzővel, aki regényírás közben sem bújt ki vezetői tanácsadói szerepéből.
Sok sört ittál a könyvírás alatt?
G. Tóth Ilda kulturális sorozata: ajánlók, történetek és interjúk színházról, könyvekről, zenéről – meg bármiről, ami kultúra.
Iglódi Csaba: Az a vicc, hogy én egyáltalán nem szerettem a sört, amíg el nem kezdtem az írást. És aztán azt gondoltam, mégiscsak ki kell próbálni. A munkamódszerem a vezetői tanácsadásban is az, hogy akikkel hosszabban dolgozom, azokat szeretem látni acting környezetben is. Szegő Andris (a Nők Lapja újságírója – a szerk.) volt ennek az elméletnek a legautentikusabb képviselője: azt mesélte egyszer, hogy amikor bokszolókról írt, akkor megkért valakit, hogy üsse ki, csak hogy érezze, milyen az. Idáig nem mennék el, maradjunk annyiban, hogy már ittam sört.
