Végül a sok pénz győzedelmeskedett a szép jövőbe igen erős ígérete felett. Pedig milyen szépen is hangzott, hogy az év legizgalmasabb felvásárlási harcában a kevesebbet ígérő ajánlat nyerhet. A világ legnagyobb fapados guruja így nem hozza össze élete üzletét.
A Spirit légitársaságért folytatott óriási harc hátteréről épp három hónapja írtam. Akkor még ott tartottunk, hogy egybe kelhet a két amerikai ultra diszkont légitársaság, mivel nem csak a két cég vezetése, de a Spirit részvényeseinek a nagy része is támogatni látszott a Frontier ajánlatát. Az egyesült Frontier-Spirit tiszta üzleti modellel lehetett volna az ötödik legnagyobb amerikai légitársaság, hiszen mindkettő a Ryanair-Wizz féle nagyon alacsony költségszintet lőtte be.
De jött a Jetblue, amely nagyon durván föléígért a Frontiernek. Ő teljesen más indíttatásból indult rá a Spiritre. Ahogy amerikai kollégám fogalmaz, a Wall Street már két korábbi Jetblue-vezért nyírt ki, én inkább azt mondanám, hogy amilyen népszerű az utasok körében ez a légitársaság, annyira nem tudja hozni a piac pénzügyi elvárásait. Egyszerűen tartósan szűkebb marzzsal tud dolgozni, mint akár az ultrák, akár a piacot uraló négy nagy amerikai légitársaság.