Amikor olyan témában készítek interjút, ami különösen közel áll a szívemhez – ilyen volt a Világjáró családdal folytatott beszélgetés – ösztönösen elgondolkodom a saját válaszaimon is a kérdéseimre. Az utazás pont ilyen, központi téma az életemben: minden megtakarításom erre költöm, és ha tehetem, háromhavonta lelépek valahova pár napra. Ez vált be: a környezetváltás és az új ingerek gyűjtése segít a motivációm és a mentális jóllétem megőrzésében, és lehetőséget ad arra, hogy újrahuzalozzam a szokásaimat, céljaimat, értékrendemet.
Minden út új kihívást tartogat, de az évek folyamán megtanultam, hogy teremthetek balanszot a low-budget és a komfort között, hogy érdemes priorizálnom a programokat, és mik azok a dolgok, amikkel nem csak a megnézett helyek listája, de az önismeretem is bővül.
1. Felmegyek a lehető legmagasabb pontra
Párizsban a Montmartre-on álló Sacre Coeur, Madeirán a Pico Ruivo-hegycsúcs. Lényegtelen, hogy a legmagasabb pont egy lifttel elérhető toronyóra vagy egy több órás túra végeredménye (na jó, nem mindegy, utóbbi után azért megveregeted a saját vállad), egy közös mégis van bennük: a legjobb kilátás nyílik arra a bizonyos térségre, ami miatt több ezer kilométert utaztál. Olyan ez, mint egy rövidített kötelező olvasmány, csak sokkal kellemesebb.
