Gervais és Chappelle az elmúlt időszakban durván magára haragította a Netflix-nézők egy részét, minekután előadásaikban elhangzott mondataikat többen is transzfóbia vádjával illették.
Miután mindkét standupos közfelháborodást váltott ki, a Netflix, és egészen konkrétan Ted Sarandos társ-vezérigazgató is reagált a streamingszolgáltatót ért támadásokra. A New York Timesnak adott interjújában azt mondta: meglepte ez az éles visszhang, de egy pillanatig sem hezitált, hogy megvédje a két komikust. Mint azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, a Chappelle-t ért támadás után a Netflix 5 év után először frissítette munkahelyi irányelveit. Az új szövegezés a szólásszabadságot élteti, és többek között olyan mondatokat foglal magába, minthogy
ha alkalmazottként „nehézséged támadna azzal, hogy kiállj kiterjedt tartalomkínálatunk mellett, akkor lehet, hogy nem a Netflix a te helyed”.
A szombaton publikált interjúban a társ-CEO újra kihangsúlyozta a streamingszolgáltató álláspontját:
„Úgy gondolom, nagyon fontos az amerikai kultúrában a szólásszabadság.”
„Sokszínű közönségnek készítünk programokat, akik eltérő nézőpontot képviselnek, akiknek eltérő az ízlésük és a stílusuk, de ez nem jelenti azt, hogy minden műsorunk mindenkinek szól. Szeretnénk mindenkinek adni valamit, de nem mindenkinek való minden” – mondta el.
Ami Chappelle-t illeti, Sarandos szerint a humorista botránya remek tesztje volt a szólásszabadságnak. Hozzátette:
„Dave generációnk standuposa, a Netflix legnépszerűbb humoristája, senki sem kérdőjelezi meg, hogy érdekes gondolatai vannak és okos. Maximum nem értünk egyet vele.”
Sarandos szerint a humoristák állandóan feszegetik a közönség határait, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy rájöjjenek, mi fér még bele a műsorukba, és mi nem. Ehhez még hozzátette: ha cenzúráznának az USA-ban, akkor hogyan védjék meg tartalmaikat a Közel-Keleten?