Tavaly több mint hárommilliárd forintos bevételt ért el itthon a Packeta nevű, cseh tulajdonú cég leányvállalata – a logisztikai vállalkozás idén majdnem triplájára, 500 fölé növelné önkiszolgáló csomagautomatáinak számát, merthogy az e-kereskedelem felpörgésével újabb piac robbant nagyot: a csomagautomatáké.
Tavaly több mint 2 millió csomagot kézbesített Magyarországon a cseh tulajdonú Packeta, ami 2018 óta érhető el a hazai webáruházak számára. Csehország és Magyarország mellett Szlovákiában, Németországban és Lengyelországban, valamint Romániában is jelen vannak. Tavaly jelentek meg az Egyesült Arab Emírségekben, és a további európai, valamint keleti terjeszkedés továbbra is foglalkoztatja a céget – mondta Fagyas Szabolcs, a Packeta Hungary Kft. értékesítési igazgatója a Forbes.hu-nak. Tavaly 195 millió eurós árbevételük volt, ami mögött 73,2 millió kézbesített csomag áll. Magyarországi árbevételük tavaly meghaladta a 3,3 milliárd forintot a 2020-as 1,7 milliárdot követően.
Fagyas Szabolcs: a Packeta automatái egyedülállóak abban, hogy napelemmel működnek. Fotó: Packeta
Fagyas Szabolcs elmondta: Magyarországon egyelőre jóval kedveltebb a házhozszállítás, miközben