Az egyik beomlott, a másik elszállt, a Wall Street pedig csak röhögött a markába – akár így is összefoglalható az, ami a háború első hét tőzsdenapján történt. Miközben Magyarországon sokan aggódnak a pénzük miatt, menedéket keresnek a megtakarításaiknak, a tőzsde egyszerűen átárazott szektorokat és kontinenseket.
Az, hogy Amerika nem fogja magát túlságosan zavartatni a háború miatt, már az első két napon látszott, ahogy az is, hogy elkezdődött az átárazás. Az elmúlt napokban az indexek szintjén végig jellemző volt, hogy Európát a legkisebb bizonytalanságra, vagy olajáremelkedésre, olykor hír nélkül is beöntik, miközben Amerikába időről időre belevesznek. Igazából inkább az volt érdekes, hogy már múlt hétvégére elég jól kialakult, hogy mi fog történni Ukrajnában (a villámháborús terv bukása után elhúzódó harcok, városok ostroma egyre több civil áldozattal), de a piacon mégis egész héten folytatódott a „szétárazás”.
Néhány index igencsak jellemző árváltozása február 23., tehát a háború kitörése óta: