„I am my job. Egy vagyok a munkámmal. Ezt a csapdát jól ismerem. Nemcsak hogy belesétáltam, de jól magamra is zártam” – írta 2020 decemberében Gyurkó Szilvi jogász, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány létrehozója. A kiégés peremén állt, ezért kivett egy pihenőévet, vállalva az eltűnés minden kockázatát, a szakmaiaktól az anyagiakon át a személyesekig. Most visszatért az alapítványhoz, de fokozatosan, egyelőre csak tanácsadói státuszban. Ajánló a márciusi Forbes magazinban megjelent interjúból.
Mi volt az első tünet, amiből rájöttél, hogy munkamániás vagy, és ezt nem titkolhatod tovább önmagad előtt sem?
Azon nagyon elgondolkodtam, amikor nem tudtam éjszaka aludni, és nem jutott eszembe más, mint hogy dolgozzak. Felkeltem, dolgoztam hajnali kettőtől négyig, ötig, és úgy éreztem, milyen jó, hogy így nyerek pár óra előnyt. Ahelyett, hogy például elővettem volna egy könyvet, hátha elálmosodom, vagy sétálok egyet. Elkezdtem figyelni, mit is csinálok, mert már tudtam, hogy ez így nem oké.