Az, hogy séfek pozíciókat cserélgetnek, lényegében általános jelenség, és a covid óta sajnos az étterembezárások is. De hogy egyszerre több, Magyarország gasztrotörténete szempontjából is meghatározó étterem zár be, illetve hosszú szünet után több hasonló kaliberű nyit újra, nem mindennapi. Ahogy néhány aktuális séfigazolás sem – megjött az új generáció. 10 friss hazai hír, amiről jó, ha tudsz.
1. Bezárt a Csalogány26 Étterem
Az I. kerületi Csalogány utca étterme meghatározó volt a magyar gasztrotörténet szempontjából: 2006-ban nyitott, gyakorlatilag az első olyan hely volt, amely szellemiségében, koncepciójában az újhullámot hirdette Magyarországon. A bezárás kapcsán Pethő Balázs tulajdonos-séf a 444-nek elmondta: sokáig azért dolgoztak sokat, mert nem tudták több munkatárs bérét kitermelni, az utóbbi években pedig lett volna rá keret, csak épp munkaerő nem volt. Pethő most Csákberényben nyit gasztrokocsmát.
2. Bezárt az Olimpia Vendéglő
A pesti Olimpia egy évvel a Csalogány26 után, hasonló szellemben, azaz francia modell alapján nyitott 2007-ben. A bezárás hírére 2021 végén a vendégek szó szerint megrohamozták a kis bisztrót. A frontember Ádám Csaba most azt mondja, a magyar gasztronómia és vendéglátás jelen formájában nem fenntartható; ő maga elfáradt, pihenni fog, aztán majd meglátja.