Szabadult már meg korábban néhány fontos márkától a Microsoft, a Window-sal és az Office-szal azonban komoly profitnak is búcsút kéne inteniük. Az Internet Explorer csapatát vezető volt igazgató szerint a jövője a felhőben van.
Jó döntés lenne eladnia a Microsoftnak az Office és a Windows márkáit, hogy a felhőszolgáltatásokra tudjon koncentrálni, legalábbis a cég egyik volt kereskedelmi igazgatója szerint, írja a CNBC. Ben Slivka, a Microsoft egykori kereskedelmi igazgatója úgy nyilatkozott a lapnak, hogy „a helyes döntés valószínűleg az, ha a felhőre építik a jövőt.”
Az Azure felhőinfrastruktúra, amely segítségével alkalmazásokat lehet készíteni, telepíteni és futtatni a Microsoft adatközpontjain, a cégcsoport egyik kiemelt márkája lett az utóbbi időben, miután ezzel sikerült a legjobban megszorongatni az Amazon Web Services piacvezető pozícióját.