Jövő év elején megkerüli a Földet, a NASA a Holdra menne vele, Musknak azonban ennél becsvágyóbb tervei vannak: tömegeket juttatna el a Naprendszer bármelyik zugába.
A jövő év elején kerülheti meg először a Földet a Starship űrhajó, amelyet Elon Musk űripari cége, a SpaceX fejleszt jövendőbeli holdraszállásokra és más bolygóközi, marsi repülésekre, írja az MTI az Amerikai Tudományos Akadémia fórumára hivatkozva.
Decemberben több tucatnyi tesztet fognak végrehajtani az óriásrakétával, és januárban sor kerülhet az első Föld körüli próbarepülésre.