Hiába mondta Elon Musk öt évvel ezelőtt, hogy ő bizony soha nem ad el Tesla-részvényeket, mégis lett az a pénz, amiért megtette. Jónap Richárd, a Concorde portfóliómenedzsere nézte meg, mi vezetett ide.
Az elmúlt szűk három hétben Musk óriásit megy a Twitteren, egyes beszólásai és a stílus Donald Trump legerősebb napjait idézik. Az egész október utolsó napján kezdődött, amikor az ENSZ Világélelmezési Programjának igazgatója szólította meg a világ leggazdagabb emberévé váló Muskot azzal, hogy 6 milliárd dollárral, azaz a vagyona 2 százalékával felszámolható lenne az éhezés a világban. A Tesla vezére erre úgy válaszolt, hogy azonnal elad részvényeiből ekkora értékben, ha levezetik neki, hogy ez miképpen oldja meg az éhezést. Jónap szerint
ez volt az első pillanat, amikor azt láthattuk, hogy a csillagos égbe emelkedő Tesla-árfolyamok mellett elkezdett viszketni Elon Musk tenyere azért, hogy eladjon részvényeiből. Hiába nyilatkozta azt még 2016-ban, hogy nem lesz ilyen.