A piac – a fogyasztókkal együtt – egyre inkább követel valóban felelős hozzáállást a cégektől. A környezetinformatikus szerint a fenntarthatóság ugyan pozitív fogalomként került a nyilvánosság elé, miközben az életünk más területére vonatkoztatva már értjük, hogy önmagában nem feltétlenül az. Életben tartani a környezetet nem extra, hanem szükséges kötelesség – de keresni a fenntartható működésen egyáltalán nem bűn. Podcast-szemle.
A környezetvédelmi szoftvermegoldást nyújtó magyar Denxpert EHS&S Software Kft. vezetője, Szücs-Winkler Róbert volt a Re-business podcast második évadának egyik új vendége. Szücs-Winkler azzal foglalkozik, hogy adat- és ne érzelmi alapon hozzanak a vezetők zöld és fenntarthatósági ügyekben jó döntéseket. Az új évad ma megjelent friss adásában Kalmár Anna, az Adnijóga alapítója is beszélt élete fordulópontjairól (az előző részről itt írtunk).
Fenntarthatóság: nem (csak) zöld, hanem a jó mértékegysége
Szücs-Winkler Róbert civil oldalról is aktív (a Felelős Gasztrohős Alapítvány egyik alapítója, például), szerinte a fenntarthatóság olyan erős igény és elvárás, amivel a cégeknek foglalkozniuk kell, ráadásul számukra ez a terület ma már egy – hosszú távú – kockázati tényező is. A civil kezdeményezések azért fontosak, mert „igényt teremtenek”, amire aztán a gazdasági szereplők megoldást kínálhatnak profit alapon. „A cég nem gonosz, egy cég reagál arra, ami a társadalomban folyik” – mondta a környezetinformatikus.