Ha rajta múlna, kötelezővé tenné az oltást, csakúgy mint gyerekkorban, és pártolja az óvatos nyitást. Nagy Elek, a BÁV és a Főtaxi többségi tulajdonosa, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke interjút adott a vendéglátóipar várható veszteségeiről, mentőcsomagról és a főpolgármesterrel való tárgyalásokról.
Többkörös veszteség várható a vendéglátóiparban: az egységek körülbelül 20 százaléka valószínűleg már ki sem tud nyitni, amelyek pedig kinyitnak, elvérezhetnek az ingadozó kereslet, a munkaerőhiány és az ezzel járó béremelkedések miatt. Ez további 15-20 százalékot jelenthet. Nagy Elek, az ország tizenkilencedik leggazdagabb embere interjút adott a hvg.hu-nak, amiben elmondta, hisz abban, hogy most már a kilábalás időszaka következik.
„Egyelőre én úgy látom, hogy a kormány sikerrel egyensúlyoz és a válságban levő vállalkozásoknak ad annyi forrást, amivel a saját tartalékaikat is mozgósítva a többségnek van esélye a túlélésre, miközben az ország nemzetközi megítélése is stabil marad. Persze ez a makrogazdasági nézőpont, ami elfedhet sok egyéni tragédiát” – fejtette ki Nagy és hozzátette, hogy