Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures startupokat célzó növekedési befektetési programjának eddigi legnagyobb önálló befektetésével, 900 millió forinttal skálázza tovább működését a Smartront – tudta meg a Forbes.hu az alapzezelőtől. A Hiventures célja, hogy még több ehhez hasonló üzletet hozzon össze, szerintük egy finanszírozási hiányt tudnak így befedni, változtatnak az eddigi modelljükön.
Az innovatív felhőalapú üzleti megoldásait és vállalatirányítási rendszerét kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak (kkv) fejlesztő cég a befektetést a SaaS (Software-as-a-Service, szoftver mint szolgáltatás) modellre való átállásra, valamint technológiai és üzleti fejlesztésekre, az értékesítési és kiszolgálói kapacitások jelentős növelésére fordítja.
A cég a saját fejlesztésű, web alapú Smartfront ERP vállalatirányítási rendszerét már sok jól ismert hazai KKV (pl: Stühmer, Libri Könyvkiadó, Culinaris, The Body Shop) használja, sőt az első lépéseket már megtették a nemzetközi piacok irányába is. A cég az ERP megoldása mellett leányvállalatán keresztül 2019-től értékesíti Smartbooks nevű havidíjas SaaS termékcsaládját, amely itthon egyedülálló módon kínál egyrészt webes könyvelő szoftvert a könyvelőirodák részére, másrészt egy ügyviteli rendszert a mikrovállalkozásoknak, maximálisan kihasználva a két ügyfélkör összekapcsolásában rejlő lehetőségeket.
A „kistestvér” hasonló funkciókkal rendelkezik, mint a Smartfont ERP: integráns része a kis- és nagykereskedelmi értékesítés, a CRM, a beszerzések menedzsmentje, a készlet- és raktárkezelés, a könyvelés, illetőleg a dokumentumok és iratok kezelése.
Mire kapják a pénzt?
„Jóllehet a Smartbooks 2019-es kiadásával főképp a könyvelőirodákat, illetve az általuk könyvelt mikrovállalkozásokat céloztuk meg, a piaci folyamatok a nagyobb üzleti szereplőknél is egyértelműen a SaaS-típusú megoldások térnyerését vetítik előre – ezért is szeretnénk a megfelelő időben és mértékben felkészülni erre a trendre. A régi, telepített megoldásokat egyfelől látványosan szorítják ki szoftverfronton a felhőalapú technológiák, másfelől pedig a kkv-k robbanásszerű fejlődésen mennek keresztül a digitalizációban” – jelentette ki Schramm Károly, a Smartfont alapító-ügyvezetője. A tudatos építkezést és termékfejlesztést folytató társaság árbevétele nyolc év alatt 45 százalékos bővülést mutatott éves szinten.
A SaaS modellre való átállása számos tehertől mentesíti a vállalkozásokat. Azzal, hogy a szoftvert szolgáltatásként, jellemzően havidíjas formában vásárolják meg, az összes technológiai kérdés kezelésétől is megszabadulnak. Megrendelőként nem kell foglalkozniuk támogatási kérdésekkel, frissítésekkel, tárhelyekkel, elég elsajátítaniuk a program használatát.
A Smartfont az előző befektetési körökben szakmai partnereket is be tudott vonni. Közülük kiemelkedik a Számlázz.hu alapítóit tömörítő cégcsoport, akik 2019-ben szavaztak bizalmat a vállalkozásnak.
Új modell a Hiventuresnél
Az eddigi legnagyobb önálló startup befektetése révén a Hiventures növekedési finanszírozási programja egy olyan új modellre áll át, amelyben 3 millió euró, azaz 1 milliárd forint nagyságrendben is képes önálló tőkefinanszírozást biztosítani a legígéretesebb startupoknak, illetve scaleup fázisban lévő vállalkozásoknak.
A mutatkozó piaci hiány pótlására és a változó igényekre reagálva mostantól a befektetés felhasználásának keretei is tágulnak, hiszen külföldi terjeszkedésre, így az ezzel együtt járó kinti költségekre is fordítható a forrás.
A tőkebevonás során a Smartfont tranzakciós tanácsadója az Invescom Corporate Finance volt.
Borítókép: Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója. Fotó: Orbital Strangers / Forbes archív