Tamás Lóránt mindig feltalálta magát. Aranyművesként sikeres vállalkozást épített föl, több ékszerüzlete és zálogháza volt az országban. Öt éve elhatározta, hogy új életre kelti a családi örökség egy kis darabját: a dédapjától örökölt zsebórát. Azóta mesterműveket ment meg, amelyek elvesztették eredeti funkciójukat és ragyogásukat. Márkát építeni a luxusórák között nehéz, neki mégis sikerült: a magyar mester kezében százéves svájci szerkezetek születnek újjá, és kerülnek a szekrények mélyéről a csúcsgazdagok gyűjteményébe az egész világon. Portréját az áprilisi Forbesban írtuk meg.
A szingapúri mezőnyben is feltűnően futurisztikus formájú Ion Orchard bevásárlóközpont harmadik emeletén egy sor tehetős üzletember gyülekezett. Náluk csak egy valaki volt izgatottabb, egy magyar aranyműves mester, aki arra készült, hogy bemutassa, mit tud.
Elegáns, mályva színű lenvászon zakójában, fehér ingben, bézs nadrágjában – háta mögött egy Picasso-képpel és egy Dalí-szoborral – kiállt az Opera Gallery óra-ínyenc közönsége elé, majd elkezdett mesélni a családi örökségről, az óragyártás történetéről és arról, hogy mit is csinál ő. Kezén ott volt a dédapjától örökölt Longines is.