Amikor Sándor Szilveszter nyolc évvel ezelőtt kiment Nagy-Britanniába kezdőtőkét gyűjteni egy saját vállalkozáshoz, csak azt tudta, hogy valami újat akar elhozni Székelyföldre, amiből itthon is meg lehet élni. A véletlen műve, hogy épp az édességbizniszbe csöppent, a gyergyócsomafalvi Berri nevű csokimanufaktúrát viszont már nagyon céltudatosan építette fel.
A téli hidegből lépek be Sándor Szilveszter műhelyének meleg előterébe. Egy polcon csokicipő, csokiautó, kis tányérokon zöld és rózsaszín csokidarabkák árulkodnak arról, hogy itt édességgel dolgoznak. Nem hallgatom el, hogy ezekről a színekről az ételszínezékek jutnak eszembe.
„Hát pont ez az” – vágja rá Szilveszter – „Mert nincs csokoládékultúránk.” Ekkor a tejpor-kakaó-cukor-csapvíz kombó jut eszembe, amit nagy előszeretettel kézműveskedett anyukám, amikor a kilencvenes évek elején édességet kívántam. Mint kiderül, Szilveszternek is ez az első csokiélménye.
